aquarius élet

Aquarius Élet blogja, az egészséges életmódért, gyermek nevelésről, tudatos életről.

Az öregedés misztériuma

2014. november 28. 11:46 - aquarius élet

happy-old-people.jpg

"Tolsztoj 82 éves korában írta a következőket:
„Késő öregkorban azt gondolják az emberek, hogy életük végéhez közelednek, pedig éppen hogy az életük legértékesebb legszükségesebb munkája folyik önmaguk és mások számára. Az élet értéke fordítottan arányos a haláltól való távolság négyzetével.”

Az idősödés misztériumát az ember már az ősidőktől fogva próbálta megfejteni. Minden kor kereste a maga csodatévő „életelixírjét” – a halhatatlanság csodaszerét. Az öregedés folyamatának meghatározása és analízise csak a XX. században indult meg. Új tudományág alakulása (gerontológia), a kutatócsoportok munkájának sokasága és konferenciák sorozata jelezte, hogy új fejezet kezdődik az öregedés kutatásában (healthy ageing).

A XXI. század fő célkitűzése a minőségi öregedés és öregkor. Az öregedés az élet természetes velejárója és nem betegség, még ha növeli is számos betegség kialakulásának kockázatát. Az öregedést a tudósok is különféle módon definiálják.

A mai napig nincs egyetértés abban, hogy mi számít az öregkor alsó határának. Beköszöntének pontos idejét nem lehet éles határvonallal elválasztani, mert nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem egy fokozatos folyamat eredménye.

Az idősek helyzete világunkban

Az ENSZ „A világnépesség öregedése – 1950–2050” című, 2000-ben közzétett kiadványa szerint az emberiségnek már több mint egyötödét, Európában 36–37-%-át 60 éven felüliek teszik majd ki. A demográfiai öregedés következtében az eltartottak száma nõ, míg a munkaképes korúak (15–64 évesek), társadalombiztosítási értelemben az eltartók, száma csökken. Ennek az arányváltozásnak súlyos gazdaságpolitikai következményei is várhatóak. Az öregedő társadalom problémája közösségi szintű megoldáskeresést igényel.

A népesség öregedésével járó társadalmi, demográfiai problémák az elmúlt évtizedekben világszerte az érdeklődés középpontjába kerültek. 2025-re Európa népességének mintegy egyharmada eléri, vagy meghaladja 60. életévét, ezen belül is a 80 évesnél idősebbek száma különösen jelentős mértékben nő majd. A jövőben az idős emberek az európai népesség növekvő részarányát fogják képezni. Ezt a hatást csak fokozza, hogy az orvostudomány fejlődésével, növekszik a várható élettartam is. Ez a tendencia óriási hatást gyakorol Európa
egész társadalmára. Ennek a változásnak számos közegészségügyi és szociális vonatkozása
van már jelenleg is."

forrás: Vadász Katalin és dr. Sallai Antalné: Derűs időskor

Időskor és öregedés

Az öregedés előbb-utóbb mindnyájunkat utolér. Ez egy teljesen természetes folyamat, viszont az öregedés ellenére is karban lehet tartani a szervezetet. Fontos, hogy a lelki  egyensúlyra való törekvés mellett figyeljünk oda a táplálkozásra,

Szólj hozzá!

Depressziós szülő és a gyermek

2014. november 27. 11:30 - aquarius élet

_41111356_13_beninpeeter.jpg

A depresszió hatása a gyermekek mindennapi életére

 

A súlyosan depressziós szülők is képesek lehetnek nagyon érzékenyen reagálni gyermekeik érzelmi igényeire. Egy anya arról számolt be, hogy súlyos depressziós időszakában semmi se érdekelte, még a gyerekei sem. Remissziós állapotaiban azonban (amikor a betegség időlegesen nyugalmi, tünetmentes fázisba került) empátiával gondozta gyermekeit.

A gyermekek különösen érzékenyek depressziós szüleik energia- és motivációs szintjének változásaira. Érzékelik az ezekben történő, számukra váratlan és megmagyarázhatatlan változásokat, és időről időre szembe kell nézniük szüleik energiátlanságával, motiválatlanságával és a reakciók hiányával. Sok gyerek számol be arról, hogy az anyja/apja néha reagál, néha nem, és emiatt nem lehet biztos abban, hogy odafigyel szükségeleteire. Ezeknek a bizonytalan szülői reakcióknak vagy éppen negatív válaszoknak („Maradj csendben! Ne zavarj!”) a következtében, a legtöbb gyermek bizonytalanul kötődővé válik.

A gyermek rendszer, szabályok és keretek nélkül élhet. Egyszer lehetséges valami, máskor nem. Nem lehet előre tudni, mikor, mi fog történni. Sokszor a gyermekek magukra vannak hagyva a legelemibb igényeikkel. Ez az átláthatatlan rendszertelenség vagy bizonytalanság aktiválja a gyermek védekező rendszerét, aminek következtében megnő az aktivációs szintje, állandósul a stresszreakció.

Emellett az is előfordulhat, hogy a gyermeknek szembe kell nézni olyan erősen traumatizáló helyzetekkel, például a szülő öngyilkossági kísérletével, amelyekkel nem tud egészségesen megbirkózni. A gyermek ezekre a helyzetekre sokféleképpen reagálhat, nagyon gyakoriak azonban a következők:

A gyermek a depressziós szülő érzelmi támaszává válik

 

Észrevéve, hogy a szülő lassan vagy egyáltalán nem reagál, a gyermek (főleg, ha idősebb vagy egyedüli gyermek) megkísérli fokozni saját aktivitását, hogy szülőjét aktivitásra serkentse, felvidítsa. Ez a jelenség nem olyan gyakori abban az esetben, ha van valaki, akihez a gyermek érzelmileg kötődhet. Nagyon hamar
észre fogja venni, hogy erőfeszítései nem hoznak változásokat a mentálisan sérülékeny szülő viselkedésében. Egyre jobban és jobban próbálja az érintett szülőt válaszra bírni, egyre több energiát fektet bele. A hiányzó reakció csalódást okozhat.

A várható következmények: tehetetlenség érzés vagy szomorúság. Mély meggyőződésünk, hogy a fiatalkori depresszió kialakulásában a szülő fokozott mentális sérülékenységének fontos szerepe van.

Szólj hozzá!

Mentálisan sérült szülők és gyermekeik

2014. november 26. 11:41 - aquarius élet

Kids_in_India_by_MULKT.jpg

"A mentális betegség, mint családi titok

 

A szülők szomatikus betegségével együtt élő gyermekekkel összehasonlítva, az egyik nagy különbség a mentálisan sérülékeny szülők gyermekei számára, hogy a család, de néha a gyermek maga, hajlamos a mentális sérülékenységet családi titokként kezelni, mivel ez tabu a társadalomban.
A szülő mentális betegségéről való információ hiánya és az arról való beszélgetés tiltottsága nem nyújt adekvát megítélési lehetőséget a gyermeknek.
Minden gyerek hajlamos, hogy saját viselkedésével magyarázza szülei reakcióit, különösen, ha azok őt teszik felelőssé olyan mondatokkal: „Miattad vagyok beteg! Megőrülök tőled!” Az ilyen családban nevelkedő gyermekek általában úgy vélik, hogy szüleik haragjának, bánatának az ő saját „helytelen magatartásuk” az oka. Ez az első magja a bűntudat kialakításának és a későbbi depressziónak vagy szorongásos zavarnak.
A mentális betegség mint családi és társadalmi titok kettős következményekkel jár:
a) családon belül: a gyermek nem tudja, mi folyik otthon, még akkor sem, ha érzi, valami nem olyan, mint amilyennek lennie kellene;
b) a társadalom számára: a mentális betegség tudatosulásának hiánya azt jelenti, hogy a gyermek magára hagyott, nincs lehetősége segítséget kapni a
környezettől.

forrás: F. Lassú Zsuzsa: Gyermekek mentálisan sérülékeny családokban

A mentálisan sérülékeny szülők gyerekeinek szükségletei

 

A gyermekeknek nyugalomra és biztonságra van szükségük. Ezért minden gyermekekkel dolgozó szakember számára az első kérdés: mit tehetetek én, mint szakember azért, hogy növeljem a gyermek biztonságérzetét és nyugalmát?
A gyermekeknek információra és megértésre van szükségük. A szakemberek idekapcsolódó kérdése: hogyan tudom megfelelő módon informálni és érzékenyíteni a szülőket és a tágabb családi rendszert a sérülékenységgel kapcsolatosan az adott körülmények között? Hogyan tudom a gyermekek szükségleteinek tudatosítását növelni?
A gyerekeknek arra van szükségük, hogy észrevegyék igényeiket, és ki is elégítsék azokat. Hogyan tudok én mint szakember szerepet vállalni annak elérésében, hogy a szülők figyeljenek és elégítsék ki a gyermekek igényeit, és ha ez nem lehetséges, akkor más támogató rendszerek ügyeljenek ezekre?
A gyermekeknek koruknak megfelelő feladatokra és kihívásokra van szükségük. Megvan a kockázata annak, hogy a sérülékeny szülők gyermekei olyan felelősséget vállalnak magukra, amely koruknak még nem megfelelő – ezt nevezzük a szülői szerep átvállalásának, „parentifikációnak”.

 

Szólj hozzá!

Étkezés és az öregedés

2014. november 25. 10:20 - aquarius élet

honey-and-sugar.jpg

Cukrok, édesítőszerek

 

"A cukorról és a mézrõl már az 1. könyvben olvashattak.
Nádból kivont cukor: A kinyert szirupból (melasz) kristályokat lehet leválasztani. A barna cukor
készítésénél a szirupot addig fõzik, míg a cukorkristályok és a melasz ki nem válik. Azért barna, mert a
cukorkristályokat folyékony melasz fedi. Mosás után lesz fehér. Végtermék a fehér cukor és a melasz.

Gyökerekbõl kivont cukor: Nálunk cukorrépából nyerik. Barna cukrot répából nem készítenek, a
melasza pedig kesernyés ízû. Nyerhetõ cukor pl. krumpliból is.

Fákból kivont cukor: Például: Juharszirup - a fából csapolt szirup édes, szintelen és szagtalan.
Fõzés során nyeri el jellemzõ sötét színét és juharizét. Leggyakrabban palacsintákra, waffelra öntve
használják. Magyarországon még nem terjedt el, de bioboltokban már kapható.

Befõzõcukor: Nagyszemcséjû répacukor, elõnye, hogy lekvárkészítésnél megakadályozza a habképzõdést.

Mesterséges édesítõszerek: elsõsorban cukorbetegek esetében ajánlott használata. A szaharin
300-400-szor édesebb a répacukornál, hibája, hogy fémes mellékíze van és hõre bomlik, tehát
sütésre, fõzésre nem használható. Az aszpartam 180-200-szor édesebb a cukornál, tökéletes cukorillúziót
kelt, de mérsékelten hõstabil, és nagyon drága. Az aceszulfám-K kb. 200-szor édesebb a cukornál,
tökéletes édesítõszer és hõstabil. A ciklamát 30-40-szer édesebb a cukornál, ennél lényegesen
olcsóbb, mellékízmentes és hõstabil, sütni- fõzni lehet vele. Manapság már természetes alapú, utóíz
nélküli édesítõszerek vannak forgalomban. Polisett, polisweet. Ezekkel a szerekkel kiválthatjuk a receptekben
szereplõ cukrokat. Néhány receptet példaként mesterséges édesítõkkel mutattam be."

forrás: Temesvári Gabriella: A gyógyító konyha II.

Cukor és az öregedés kapcsolata

Amennyiben valaki nem szeretné, hogy bőrén ideje korán megjelenjenek az öregedés jelei, jobban teszi, ha lemond a túlzott cukorfogyasztásról. A cukor káros hatással van a bőrre, ami rugalmatlanná válik és így ráncok keletkezésével hamar megjelennek az öregedés jelei. Jó alternatívának bizonyul a nyírfacukor és a sztívia is helyette. Ezeknek alacsonyabb a kalóriatartalmuk is.

Szólj hozzá!

Étkezés és bőrápolás

2014. november 24. 11:58 - aquarius élet

Sandalwood-Face-Pack.jpg

Étkezés és alapanyagok: segédanyagok

 

"FRISS PÉKÉLESZTÕ

Az élesztõ élõ élesztõgomba sejtek tömege, amelyek cukorból alkoholt és széndioxidot termelnek. A
legfontosabb sütemény- és kenyérkelesztõ segédanyag. A keletkezõ széndioxid-buborékocskák teszik
levegõssé a tésztát. Ne együk az élõ pékélesztõt! Elvonják a B-vitaminokat a belekbõl. A sörélesztõben
az élõ sejteket hõvel elölték, így ezt az elvonást megakadályozták.

SÖRÉLESZTÕ

Nem kelesztõanyag, hanem sörök, borok erjesztésére használják. Néha tápélesztõnek is hívják.
Kitûnõ fehérjeforrás, és a természetes B-komplex vitaminok legfõbb gyûjteménye. A szerves vas gazdag
forrása, az ásványi anyagok, a nyomelemek és aminosavak valóságos aranybányája. Sok foszfort
tartalmaz, ezért fogyasztásakor az étrendet kalciummal kell kiegészíteni. Az élesztõt gyógyászati célra
folyadékban, gyümölcslében, vagy vízben elkeverve az étkezések közötti idõkben lehet bevenni.
Fogyókúra esetén is ajánlott. Poralakban vagy tablettázva bioboltokban kapható.

SZÓDABIKARBÓNA

Nátrium-hidrogén-karbonát. A tésztakészítés segédanyaga. Önmagában nem, csak valamilyen savval
együtt pl. aludttej, joghurt, képes a tésztát megkeleszteni.

SÜTÕPOR

Alapanyaga a szódabikarbóna. Ha a sütõporhoz vizet adunk, széndioxid szabadul fel, és a tészta a
belekevert sütõportól levegõssé válik. A túladagolás tönkreteheti a sütemény szerkezetét és ízét.

SZALALKÁLI

Ammóniumbikarbonát. Sütõporhoz hasonlóan mûködõ tészatakészítési segédanyag.

PEKTIN

Gyümölcsökben természetesen elõforduló szénhidrát. Kivonva dzsemek, kocsonyák szilárdítására
használják. Ld. még Rostok.

AGAR

Semleges ízû zselatinszerû anyag, tengeri moszatból állítják elõ. Kocsonyákhoz, zselatinos desszertekhez
használják. Forró vízben jól oldható. Bioboltokban kapható. Ha szükségünk van kocso-nyásító
anyagra, inkább ezt használjuk.

ZSELATIN

Marhacsontokból és inakból fõzik. Szilárdító anyag."

forrás: Temesvári Gabriella: A gyógyító konyha II.

Sörélesztő és bőrápolás

A sörélesztő sokat segít a bőrápolás terén. Biztos többen is hallottak már róla, hogy joghurttal és egy kis mézzel elkeverve, arcunknak valóságos vitaminbomba. A bőrápolás terén sokat tudunk tenni különféle arcpakolásokkal.

Szólj hozzá!

Antioxidáns és gabona

2014. november 23. 11:02 - aquarius élet

FreeGreatPicture.com-7592-whole-grains.jpg

Gabonafélék és tészta alapanyagok

 

Folytatom az egészséges táplálkozással kapcsolatos anyagok megosztását:

"RIZS

Trópusi, mocsári növény. Bugájában a szemeket ránõtt, kemény pelyva fogja körül. Ezt le kell hántolni,
ez a barnarizs, de az alatta lévõ, vékony barnásszürke hártya fontos vitaminokat és tápanya-gokat
tartalmaz. A fehér szín elnyerése céljából ezt le szokták csiszolni. Ez a fehérrizs. A rizs kásanövény. A
hosszúszemû rizs fõzés közben nem tapad össze. Fõzéskor saját tömegének másfélszerese vizet
vesz fel. A rövid és közepes szemû rizs fõzéskor összetapad. Fõzéskor saját tömege négyszeresének
megfelelõ vizet vesz fel. Inkább pudingok, kásák, édességek készítéséhez használható. A rizsfélék
lisztje glutént nem tartalmaz, ezért lisztérzékenyek fogyaszthatják.

BÚZA

A teljes búzaszem az emberi élet fenntartásához szükséges anyagokat éppen abban az arányban tartalmazza,
amilyen arányban arra az embernek szüksége van. A búzacsíra sok különleges fehérjét, olajat,
és olajban oldott vitaminokat, a héj pedig nagy cellulóztartalmán kívül sok nyomelemet és ásványi
sókat tartalmaz. A szárított búzacsírával szemben részesítsük elõnyben a csíráztatott búzaszemeket!
Fantasztikus gyógyhatású! A búzaliszt tészták, sütemények leggyakrabban használt alapanyaga. Sikértartalma
miatt kedvelt. Sikér: egy rendkívül rugalmas fehérje, ennek köszönheti a kenyér laza szerkezetét.
Ha az egész szemet megõrlik, tápanyagokban és fehérjékben gazdag teljes lisztet kapunk. A
kenyérliszthez élesztõt, a barna liszthez élesztõt vagy szódabikarbónát és aludttejet használjunk. A
finomliszt a süteményekben a sütõpor vagy a felvert tojáshab gázkibocsátásától kel meg.

KÖLES

Finom alkatú bugájában apró, színes pelyvájú szemek teremnek. Szilikáttartalma magas. Termését
hántolni kell. Kenyérbe csak fõtt kásaként használható. Fehérjetartalma megegyezik a búzáéval, de
nincs benne sikér, ezért sütésre kevésbé alkalmas. A köleslisztbõl lepényeket, palacsintát készítenek.
Bõvebben az 1. könyvben olvashatunk róla. Készül belõle kölespehely is, amikor a magokat mechanikailag
szétnyomják.

HAJDINA, POHÁNKA

Ehetõ lisztes magjai miatt termelik. Nagy a rutintartalma. Roboráló hatású. A kozmonauták étrendjében
is szerepel. Pörkölt magját megõrlik, palacsintát, ropogós vékony kekszeket készítenek belõle. A
hajdinadarát levesekbe teszik. A teljes magból kását készítenek.

ÁRPA

Az árpa talán a legõsibb gabonaféle. A pelyvalevelek ránõnek a szemre, arról csak hántolással lehet
eltávolítani. Az így kapott termék az árpagyöngy. Annál értékesebb, minél kevesebbet csiszolt le a
belsõ héjrészekbõl a hántolás. Általában fõzve, töltelékekbe, köretnek adjuk.

KUKORICA

Amerikából származik, ahol kenyérgabonaként fogyasztották. Magyarországon elsõsorban takarmánynak
számít. A szemekbõl jó minõségû lisztet és darát lehet õrölni. Kenyérbe csak ízesítõül való.
Sikérmentes liszt. Glutént nem tartalmaz, ezért a lisztérzékenyek ehetik, a kukoricadarát is.

ROZS

A rozs hidegebb éghajlat alatt, gyengébb talajon terem. Belõle készül a barna kenyér, általában búzaliszttel
keverik. A rozs fehérjékben gazdag, de ez a fehérje vízben oldódik. Cellulóztartalma nagyobb,
mint a búzáé. A rozsszem sok nyálkaanyagot tartalmaz, a rozslisztbõl készült tészta nehéz.

BURGONYAKEMÉNYÍTÕ

Fõtt, szárított burgonya õrleménye. Gyakran használják finom dúsítóanyagként. Pl. pudingporokhoz.
Nem élõ táplálék, ne nagyon használjuk."

Temesvári Gabriella: A gyógyító konyha II.

Antioxidáns a gabonafélékben

Nem mindegy, hogy milyen gabonát, és milyen módon nyert lisztet fogyasztunk. Nekem az a véleményem, hogy a fehér liszt gyakorlatilag méreg. Emiatt jó, ha tudjuk mit ehetünk és mit nem. Az a legszerencsésebb, ha bioboltba járunk. Ráadásul ezekben a gabonákban található antioxidáns. Az antioxidáns egyik pozitív tulajdonsága, hogy késlelteti az öregedés hatásait és jelentősen megnő az élettartam.

Szólj hozzá!

Egészséges táplálkozás és táplálékkiegészítők

2014. november 22. 10:40 - aquarius élet

Huagu-ShiitakeMushrooms.jpg

Gomba fajták

 

"A LASKAGOMBA

Japán kutatóknak sikerült a laskagomba vizes kivonatával különbözõ daganatok növekedési sebességét
csökkenteni. Igazolták a laskagomba koleszterincsökkentõ hatását is. A hagyományos kínai
gyógyászatban a laskagombát a vénák erõsítésére és az inak lazítására használták. A modern kínai
gyógyászat a szárított és porrá õrölt gombatermõtestet nagyon hatásosnak tartja a lumbágóra, a
végtagok és inak merevségének kezelésére. Fogyasztható a szárított gombaporból naponta 3-9
gramm ételbe, teába keverve. Friss gombából a napi adag 3-9 dg tetszés szerint ételnek elkészítve.

A CSIPERKEGOMBA

Csak a friss csiperke teljes értékû táplálék. A konzervált gomba anyagainak jelentõs része elvész. Jól
alkalmazható fogyókúrás diétáknál, de kívánatos lenne, ha köszvényben, cukorbetegségben és magas
vérnyomásban szenvedõk is naponta fogyasztanák. Kevés purin-, nátrium- és glükóztartalma párosul a
sok káliummal, vitaminnal, ballasztanyagokkal. A vérnyomás csökkentõ anyaga a tirozináz. Mivel
fokozza az anyatej termelõdést, szoptatós anyák számára napi fogyasztása ajánlott. Kísérletekben a
csiperke-termõtestek meleg vizes kivonatával a kínai kutatók a szarkóma-180 kezelésekor 90 %-os
növekedésgátlást értek el. Hasonló hatást tapasztaltak a Gramm-pozitív és Gramm-negatív baktériumokkal
kapcsolatban is. A friss gomba egész évben kapható, ezért szárítással nem is foglalkoznak.
Javasolt gyógyadagja a fenti betegségeknél heti 3 alkalommal 10-15 dg friss gomba.

AZ ÓRIÁS PÖFETEG

A gomba már évszázadok óta szerepel a népi gyógyászatban. Spóraporát nehezen gyógyuló sebek
kezelésére, valamint nehezebb mûtétek, amputációk utáni vérzéscsillapításra használták. A homeopátia
még ma is alkalmazza. A gomba spóráiból készített D6-D3 tinktúrát sokoldalúan használják
vérszegénység ellen, a vénákban bekövetkezõ szûkület és vértódulás ellen, sömörszerû bõrbetegségek
kezelésére, emésztõszervek krónikus gyulladása esetén. Kínában a pöfetegspórával eredményesen
gógyítanak daganatokat, gennyes fekélyeket, keléseket is, mézzel keverve torokgyulladásra
adják. Belsõ használatra a gombából készített teát javasolják, amelyet a szárított termõtestbõl
készítenek. A tea hatásosan gyógyítja a mandulagyulladást, a bronchitiszt és más bronchiális
panaszokat. A friss gomba rántva a legfinomabb.

A GYAPJAS TINTAGOMBA

Kiváló étkezési gomba. A távolkeleti népi gyógyászat a tintagombát az emésztés serkentésére és az
aranyér gyógyítására javasolja. Kísérletekben a rosszindulatú kötõszövet- és támasztószövetdaganatok,
a szarkóma-180 fejlõdésének 100 százalékos gátlását észlelték, és az Erlich-féle karcinóma
90 %-os gátlását tapasztalták. Igen érdekes a gomba vércukorszint csökkentõ hatása. Erre a
célra naponta 10-20 dg friss gombát javasolnak kíméletesen megszárítva és porítva. Ez szárítva 1-2
dg-nak felel meg. Fogyasztható pl. joghurtba, vagy levesbe keverve.

A SHII-TAKE

A shii-take Kelet-Ázsiában honos, fán élõ gomba. Kínában és Japánban mintegy 2000 éve ismert
kitûnõ csemege. Gyógyhatása miatt is nagyra becsülik. A shii-take azok közé a kiváló étkezési gombák
közé tartozik, amelyeknek egészen különös a zamatuk. Fokhagymára emlékeztetõ szaga a lentionin
nevû anyagtól származik. Fontos fehérje- és káliumforrás, tönkjében cink is van. Ez azért
jelentõs, mert a cink fontos szerepet játszik az immunrendszer aktivizálásában. Proteinjében valamennyi
aminosav megtalálható! Különösen leucinban és lizinben gazdag. 40% esszenciális aminosavat
tartalmaz! Jelentékeny B1- és B2-vitamin bõsége, valamint ergoszterin tartalma, amely a Dvitamin
elõvitaminja. Különösen ajánlott vegetárius táplálkozás esetén. Több betegség gyógyítására
használták, mint a meghûlés, kanyaró, tüdõgyulladás, gyomorfájás, fejfájás, általános gyengeség,
vízkórság, feketehimlõ.

A Ming dinasztia idején a híres orvos Wu Shui életelixírnek nevezte el. Japánban
egyéb betegségeket is kezelnek vele, gyomorfekélyt, köszvényt, székrekedést, rövidlátást, allergiákat,
aranyeret, neuralgiát, és szexuális zavarokat. Azt is javasolták, hogy a magas vérnyomás
gyógyítására a beteg fogyasszon több héten át rendszeresen shii-takét. A gomba micéliumát is
használják. A kivonatot még autoimmun betegségek gyógyítására is adják, valamint bõrbetegségek
gyógyítására fürdõvízadalékként ajánlják. Lentinan nevû hatóanyaga az immunrendszer serkentésén
keresztül gátolja a tumorsejtek osztódását. A korszerû tudományos kísérletek bizonyították, hogy a
shii-take hatásosan védi a szervezetet az influenza-A vírus ellen. A védettség oka, hogy a
szervezetben interferon képzõdik, amely gátolja a vírusok szaporodását. Jó hatást értek el krónikus
májgyulladásnál, és a magas vércukorszintet okozó diabetes-2-ben szenvedõ betegeknél. Migrénnél
naponta 5 g-t szedtek be a preparátumból, és 5-7 nap alatt tünetmentesek lettek. Az izületi gyulladásos
és reumás betegeknek hasonló dózis hatására 6-8 nap után jelentõsen csökkentek a fájdalmaik. Hat
hétig tartó kezelésre még a kisebb mértékû deformációk is visszafej-lõdtek. Egyes betegek teljesen
meg is gyógyultak. A Távol-Keleten ma a shii-takét mindenütt ott vetik be gyógyszer gyanánt, ahol a
betegség kiváltását és erõsödését az immunrendszer gyen-gülésével magyarázzák. Ilyen a rák, az
AIDS, az allergiák, az influenza és a meghûléses betegségek. Fokozza a szexuális vágyat. Napi adagként
attól függõen, hogy a cél megelõzés vagy már gyógyítás, 6-16 gram szárított gombát javasolnak,
ami 6-16 dg friss gombával egyenértékû."

forrás: Temesvári Gabriella: A gyógyító konyha II.

Gomba és táplálékkiegészítők

A shii-take gombát ajánlják a távol-keleti emberek, mint valóságos csodaszert. A leírásból úgy látom, hogy ez a gomba fajta nagyban erősíti az immunrendszert. Emiatt úgy gondolom, érdemes ezt táplálékkiegészítők kombinálásával alkalmazni. A táplálékkiegészítők mesterségesen tartalmaznak antioxidánsokat, a shii-take gomba viszont teljesen természetes.

Szólj hozzá!

Egészséges táplálkozás az öregedés ellen

2014. november 21. 12:01 - aquarius élet

happy-old-people.jpg

A gomba

 

"Dr. Margarethe Stock élelmezésbiológus szerint a gombafehérje az általános táplálkozási folyamaton
belül kiegészítõ szerepet tölthet be. Ha a gombákat fõzelékfélékkel, vagy salátákkal vegyesen fogyasztjuk,
az úgynevezett keverékhatás (komplettálás) áll elõ: a gomba és a többi táplálék fehérjéi kiegészítik
egymást. Így a szakszerûen megtervezett táplálék felvételével elérhetõ, hogy a vegyes
eredetû fehérjét jobban hasznosítsa a szervezet, mint a két fehérjét külön-külön.

A gombafehérjék - különösen a csiperke - fehérjéjének kiváló a biológiai értéke, nagyon jól emészthetõ.
A gombák - a különbözõ zöldségfélékhez hasonlóan - a purinszegény élelmiszerek közé tartoznak.
Emiatt is igen hasznosak egyes anyagcserezavarok kezelésekor javasolt diétás ételekbe, például
köszvényben szenvedõ betegek számára.

A purinok az emberi szervezet számára nagyon fontos molekulák, ugyanis a sejtmag elengedhetetlen
alkotóelemei, nukleinsav-származékok, de külön nem kell bevinnünk táplálékkal a szervezetünkbe.
A sejtek anyagcsere-folyamatai során, a purinok lebontásakor húgysav jön lét-re,
amit a vese választ ki. A húgysavat tehát részben saját sejtjeink anyagcsere-folyamata termeli.
Másrészt viszont a táplálék sejtmagjainak lebomlása során is keletkezik húgysav. Ebbõl következik,
hogy a táplálékkal felvett purinok maguk is növelik a szervezet húgysavtartalmát. E töményebb
húgysavoldatból só csapódhat ki, kristályos alakban. A köszvényesek fájdalmas izületi
gyulladásait ezek a kristályok okozzák.

Jellemzõ, hogy a gombákban nincs keményítõ, ezzel szemben annál több mannitot tartalmaznak. A
mannit egy cukorféleség, amely különösen az Ótestamentumban említett mannában fordul elõ. Fõleg
a cukorbajosok számára alkalmas cukorpótló. A mannit a cukornál sokkal lassabban szívódik fel, a
vérben nem emelkedik a cukorszint. Egy cukorbajos tehát nyugodtan elfogyaszthat akár 20 dg friss
csiperkét anélkül, hogy azt be kellene számítania a napi diétájába.

A gombák nyers rostja igen sok hemicellulózt tartalmaz. A hemicellulóz pedig hamar a jóllakottság
érzését is kelti. Ez olyan elõnyös tényezõ, amelyet a túlsúlyosak étrendjének tervezésekor figyelembe
lehet venni. A hemicellulóz egyúttal gyarapítja a széklet tömegét és ezáltal gyorsítja a táplálék áthaladását
a bélcsatornán. Ezzel csökkenti az emésztõszervi rákok kialakulásának veszélyét.
A rókagomba például jelentõs A-provitamint tartalmaz, a laskagomba igen jó B1-vitaminforrás, minden
gomba nagy mennyiségû B2-vitamint, jelentõs niacint, folsavat tartalmaz. A pantoténsav tekintetében a
gombák a legtöbb zöldségfélét, de még a húsokat is felülmúlják! A gombákban még egy igen fontos
vitamin található meg nagy mennyiségben, az ergoszterin, a D-vitamin elõvitaminja. A D-vitamint a
szervezet — napfény segítségével — szintetizálni tudja az elõvitaminból.

Nátriumszegény kosztolásra fõleg a zöldségfélék és a gyümölcsök alkalmasak, de még jobban
használhatók erre a célra a gombák, mert nátriumtartalmuk nem éri el a zöldségfélék nátriumtartalmának
felét, vagy harmadát sem. A gombák a káliumban gazdag élelmiszerek közé tartoznak. Mivel
kis nátrium- és nagy káliumtartalmuk van, különösen ott alkalmazhatók diétás célokra, ahol magas
vérnyomásban szenvedõ páciensek számára állítanak össze megfelelõ étrendet. Végezetül a gombák
különösen hasznos vasszállítók.

Még a legkiválóbb összetételû ételt sem kedvelik, ha nem ízletes. A friss gombáknak az ízük, zamatuk
utánozhatatlan. Több, mint száz olyan anyagot mutattak ki, melyek a különleges aromát okozzák. Ezek
olyan speciális fûszeres ízt produkálnak, amely a diétás kosztban az utólagos sózást feleslegessé teszi
és minden egyéb fûszerezés is elhagyható. A shii-take aromája például annyira egyedülálló, hogy más
ételekbõl is kiérezhetõ és maga akár fûszerként is szerepelhet. A gombák zamatanyagai étvágygerjesztõk.
Fokozzák az emésztõnedvek kiválasztódását és serkentik a bél-mûködést. Ezáltal az étel
könnyebben emésztõdik és jobban hasznosul.

Mivel a testsúlycsökkentõ, cukorbaj- vagy köszvényellenes, esetleg vérnyomást szabályozó vagy más
hasonló diéta esetén a gyógyító gombát folyamatosan kell fogyasztani, csak olyan fajok jöhetnek
számításba, amelyek egész évben rendelkezésre állnak. Ilyen a fehér-, és barna csiperke, a laskagomba,
bioboltokban a shii-take.

A friss gombát mindig hûtõszekrényben, illetve 2-4 Co-os helyen kell tárolni. Általában nem kell
hámozni, csak lemosni a földmaradványt, és kivágni az esetleges sérült, férges részeket. Mindig zárt
edényben készítsük."

Temesvári Gabriella: A gyógyító konyha II.

Élelmiszer és az öregedés gátlás

Mióta az ember létezik, azóta próbálja lassítani az öregedés hatásait. Az öregedés sajnos egy olyan folyamat ami nem állítható meg, viszont lassítható azzal, hogy odafigyelünk táplálkozásunkra. Ebben segít ez a könyv is, mely ír a különböző élelmiszer fajtákról, melyeket érdemes fogyasztani.

 

Szólj hozzá!

Dixit, a fantázia játék

2014. november 20. 09:36 - aquarius élet

1191196_67173144.jpg

Bocfapuska. Bocpuska. Kócpuska vö. Kémözés

 

„Bele van a bocfának. El lött vágva: oan 15-20 centit csinátunk, görcstől szánkkal, mi beletért. Kócból két golyót csinátunk. A besütője, egy fát, akácfát annyira kivékonyítottuk, hogy abba ja lukba betaláljon. A másik vége az oan vastagabb vót, hogy ne nyomja nagyon a gyomrunkat. S akkor, hogy nem akartuk, hogy elszálljon az egyik kóc, ami bele vót téve, a kettő közt vót levegő, s akkor azt behúztuk, az első az kiszát, és akkor szót, szabályosan, mint a puska. Vagy vót, hogy lányok nem vötték észre, möghúztuk, mög is
csípta.” (Lévai Lajos)

„Mindég két kóc van. Az egyiket kilövi, mer, ha vizes, szorul benne, akkor mögpattan, mindég durrant egyet. Ennyi az egész lényege. Mindég ide betöttük, mindég nyálazni köll, a másik mindég kijön, mer úgy van csináva, idáig ér a toló (nem a hűzli végéig), hogy mögmaradjon a golyó benne.” (Korpa László)

Bolha. Bolházás. Hangyázás. Hangyás

 

„Volt ez az árok, s akkor álltunk arrúl-errűl. Voltunk néha tíz-húszan is. S akkor volt közte a bolha, benne az árokba. Az szaladgát, persze, mi mög, hol ez szaladt át, hol az. Mindig, akit elkapott, az lött a bolha, s akkor ez folytatódott állandójan.” (Gulyás Rozália).

„Mi is játszottunk az árokba, hangyásat. (…) Igön, bolhás, az, bolháztunk: Bolha, bolha, kimosom a ruhámat! Ringyem- -rongyom, ruhámat! Itt mosom a ruhámat! A bolha az csak figyelt, de mink, hogy elvögyük a figyelmét, ugye, mindég mostuk a ruhánkat, hogy odafigyeljön a bolha. Addig a másik elszaladt. A bolha vót az árokba benne, akkó vót, amelyk beleesött, mer belehúzta. Az útcán, ugye, kimöntünk, oszt azt játszottuk.” (Falkus Julianna)

Bolha, kimosom a ruhámat! Még a bolha ideér, addig én a szennyös ruhám kidobom! (Falkus Margit)

Gál Misa bácsi így különbözteti meg a bolházást a zavarótól: előbbinél, ha valakit az utcán vagy a járdán fogott meg, az nem számított, csak az árokban foghatta el. Hozzáteszi, hogy csak a fogó volt az árokban, a többiek akörül szaladgáltak."

forrás: Vajda Noémi: Öregapám mesélte

Fantázia és Dixit

Ahogy látom a gyermekek régen is szabadjára engedték a fantáziájukat. A Dixit társasjáték is ezt a tulajdonságot használja fel. A társasjáték lényege, hogy minél jobban fejlessze a játékosok asszociációs képességét. Ha egy kellemes, nevetős estére vágyik a család, érdemes beszerezni a Dixit társasjátékot.

 

Szólj hozzá!
Címkék: játék Dixit

Történelem és puzzle

2014. november 19. 10:15 - aquarius élet

jigsaw-puzzle.jpg

Betlehemös

 

"Kovács Ferenc jegyez le egy 1935-beli betlehemezést: „Legutoljára elkészítettük a betlehemi templomot kemény papírból meg színes papírból. Szépen kifaragtuk benne a jászolt, meg a búcsún vettünk kisbabát, amit belefektettünk. Az volt a Jézuska, a másikat meg Szűz Máriának csináltuk meg. Szalmát is tettünk a jászol mellé. Megcsináltuk még a három királyt is. Az egyiknek a képit subickkal feketére kentük, az lett a szerecsenkirály.

A templomra még fényes csillagot ráragasztottunk. Attól volt fényes, hogy ezüstpapírt tettünk rá, meg üveget apróra törtünk, oszt ráragasztottuk. Mikor ez minden készen volt, a subások szereztek zsákokat, hogy abba tegyük, amit kapunk.” (Sallai Ferenc)

Magát a betlehemi játékot is közli Kovács, szintén Sallai elmondása alapján. Eszerint három subás és két angyal ad hírt Jézus születéséről egy életigenlő, élcelődő, vaskos humorú szövegkörnyezetben. Ez a szöveg azért érdekes, mert a kis Jézus köszöntésekor nem az aranyat, tömjént, mirhát vivő háromkirályok képe rajzolódik elénk, hanem a szegény juhászoké.

HARMADIK SUBÁS: Óh, édes kis Jézuskám, Miért nincs nékem annyi aranyom, Amit a lábod elé rakhatnék.
Mindennek dramaturgiai szerepe van, hisz indokolja a betlehemest záró, követelőző kéregetést:

ELSŐ SUBÁS: Bizony, én ebből a házból addig ki nem mék, Amíg egy meleg cipót a subám alá nem kapok.

MÁSODIK SUBÁS: Bizony én sem, Amíg egy szál kolbászt a nyakamba nem akasztok.

HARMADIK SUBÁS: Bujj ki, te piszkos szolgáló a sutból, Itt a kulacsom, adjál a legjobb borból! A legények december tízedikén elindultak, sorra vették a szomszédos falvakat, birtokokat, és csak szentestére értek haza. Ekkor a Tódáson kezdték a betlehemezést. Érkezésüket csengővel jelezték. Amennyiben a gazda kiment, és behívta, beljebb kerültek. Mire az összes házzal végeztek, kezdőtött az éjféli mise. Itt újra előadták a betlehemi játékot. Másnap, karácsony bőjtjén éjfélig Kürtösön betlehemeztek. A végére alaposan berúgtak. „Nehéz volt cipelni a betlehemi templomot, hát útközben földhön vágtuk, oszt úgy gyüttünk haza egy órára.” (Sallai Ferenc)

A begyűlt tetemes összeget Szanda Gyuri bácsival, a gulyással, aki a betlehemest betanította, elosztották. „Az én apámék 1918-1920 között játszották. Szanda Matyi bácsi, Gyuri bácsi apja, ő vót a hajdanai, régimódi gulyás, ő tanította őket. Vótak subába őtözve, akkor fiúkbúl angyal, vót Mária, fiúbúl, mög vót a három király, egynek be vót kormozva az arca, mer, ugye, egy fekete, s akkor úgy jártak házrúl házra. Éneköltek, így sorolta, s akkor vótak versök, de azt nem tudom.” (Lévai Lajos)

„A gyerökkoromba még vót. Ők jártak még falurúl falura is, a magyar vallásos községökbe, és akkor kaptak, nem számított neki, hurkát, kolbászt. És föl vótak őtözködve subába, mint annak idején az állatoknál a birkások. Vót itt egy Ződág, úgy hítták, egy embör, ő tanította be, szeretött mindig ilyen dógokba beáni. Ződágnak mondtuk, de a család Gunics vót. Összeátak (a legények), és aki kapható vót rá, Na, gyerünk, mönjünk! Én nem is annyira ügyeltem, hogy (hány subás volt, hány angyal). Olyasmi vót, subások. Miután kollektív lött, mán nem csináták. Ezöket (a mai gyermekeket) a tanár bácsi bíztatta, hogy hát ne hagyjuk el a régit. Mán most jönnek, úgy látom mindön évbe.” (Oláh Piros)

„Mikó kicsi vótam, nem a cigányok, hanem szögényebb magyar embörök, mán legényök jártak. Aztán mán szégyölték, akkó gyüttek a cigányok, ugyanúgy subába.” (Falkus Julianna)

„Azok csak figuráztak! Ők a román mintára csinálták, mint a kólinda ( colindă a román karácsonyi kántálás).” (Benedek Sándor)

„Hát bemöntek egy szobába, kettő-három asszony, mikor mennyi, s éneköltek. Asszonyok is, az a Csányinger Manci is, aki ott vót a Máltáná (cigány asszony, néhai Hamza Margit, mondják Csálinger Mancinak is), az
is járt a faluba. Itten átalába a cigányok jártak.” (Falkus Margit) Benedek Sándor az első szabad karácsonykor, 1990-ben kezdte újra a betlehemezést az iskolásokkal. Több betlehemest ötvöz a gyerekek száma és képessége szerint. Két-három csoport járja a falut december 24-én, jászollal, végül az éjféli misén játsszák el utoljára. A szövegeket Székelyföldről illetve Németországból kapta, a kisiratosi származású Némedi Jánostól. Az egykori, helyi betlehemes szövegét (szövegváltozatát?), úgy tűnik, csak az Iratosi kertek alatt őrzi."

forrás: Vajda Noémi: Öregapám mesélte

Mai játék: puzzle

Érdekes, korábban hogyan tartották a hagyományokat. Manapság nagy változásokon ment át a világ. Érdemes a gyereknek három éves kora után puzzle játékot is adni. A puzzle játéknak is van történelme, már játszották az ősi Kínában is.

 

Szólj hozzá!
Címkék: játék puzzle
süti beállítások módosítása