Vannak (...) olyan események, melyek első ránézésre ijesztőnek, félelmetesnek és kegyetlennek tűnnek, utóbb mégis kiderül róluk, elkerülhetetlenek voltak - általuk került az életünk arra a vágányra, mely új állomásokat, új embereket és új történeteket hoz elénk.
Czipper Ágota

A gondviselés nagyon takarékosan bánik a nagy emberekkel. Nem pazarolja, nem tékozolja el őket. A kellő pillanatban küldi, a kellő pillanatban visszavonja őket, és csak oly események felett teszi őket úrrá, amelyekre rátermettek.
Victor Hugo

Meg lehet változtatni a sorsot? Egyrészről minden el van döntve, le van írva. Másrészről van szabad akaratunk. A döntéseink is meghatározzák a sorsunkat. Lehetetlennek tűnik, hogy ez a kettő - a végzet és a szabad akarat - együtt létezhessen, mégis ez a helyzet. Ahol ez a kettő összeér - ahol a végzet találkozik a szabad akarattal - ott jut szerephez az emberi viselkedés.
Morgan Rice

A sors mindig megtanítja az embernek azt, amit tudnia kell, még ha addig nincs is tudatában annak, hogy szüksége volt a leckére, amíg az orra alá nem dugják
R. Ward

A legjobb dolgok boldogtalan vagy kilátástalan időszakban születnek.
Leiner Laura

Keveset ér az ember, aki soha nem esett kétségbe. Csak az tudja méltányolni a sikeres élet örömét, aki megtapasztalta ezt a nyomasztó érzést. Csak aki a saját bőrén érezte a csapásokat, amelyekkel sújt minket a sors, hogy próbára tegyen mennyire álljuk az ütéseket, csak az mondhatja teljes bizonyossággal: "Erős vagyok. Meg tudom csinálni."
Andrej Gyjakov

Egy mozgássérült férfi jött szembe mankókkal. Minden lépésnél összerándult. (...) Előttem nyitva állt minden lehetőség, de nem használtam ki. Ez a férfi viszont, akinek meg kellett küzdenie a fogyatékosságával, mégis ura volt saját életének. Arckifejezését elnézve ráadásul elégedettnek is tűnt. Szégyelltem magam a hálátlanságomért, miközben utánanéztem. Gyűlöltem magam.
Benedict Wells

A sors megtalálja az emberek között a maga kiválasztottjait, és megajándékozza őket a tisztánlátás erejével, hogy felfogják és megértsék nem csak az őket körülvevő tárgyak lényegét, hanem átlépjék az érthetetlen határát is. Lehetséges, hogy egy kiválasztott sem tud megmagyarázni mindent, de az a tulajdonsága, hogy megsejt és meglát dolgokat jó előre, ez olyan nagy érték, amely az emberek összességét kell, hogy szolgálja.
Jurij Ritheu

Az életemben sokszor használtam azt a kifejezést, hogy ezt nem hiszem el, hogy velem történik. De velem történt, és ez nem véletlen. Az a lényeg, hogy ezt mindig tudjuk! Tehát mindig épp ott vagyunk, ahol lennünk kell.
Kováts Adél

Szeretjük magunkat független lénynek tekinteni, aki ura a saját sorsának. Közben pedig elképesztően függünk egyrészt a környezettől, másrészt ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek. Egyszerűen bármi, bármikor megtörténhet. Illúzió, hogy a sorsunk kézben tartható.
Kormos Anett

Találkozik két ember, akik mások számára teljesen hétköznapiak, átlagosak, jelentéktelenek. De egymás számára cseppet sem azok. Mert van valami megfoghatatlan dolog, kisugárzás, varázslat, ami rendkívülivé teszi őket egymás szemében. Hogy amit a másiktól kapnak, az számukra csoda, kellemes érzés. Bármi legyen is az.
Csitáry-Hock Tamás

Aki a pozitív gondolkodás - egyáltalán a gondolatok - működését szeretné megismerni, annak abból a tényből kell kiindulnia, hogy lelki életünk két alapvető módon nyilvánul meg. Tudatosan és tudattalanul.

- Amíg énünk egy része számunkra tudatos marad, addig a másik, hatalmasabb rész tudatunk hullámai alatt létezik. A tudat és a tudatalatti úgy aránylik egymáshoz, mint 1 a 10-hez. A tudat és a tudatalatti értelmezése a legtöbb laikus számára problémát jelent esetenként elképzelésük teljesen hibás. E két fogalom nem egy-egy helyet jelöl az agyban, vagy a pszichében, hanem egyegy állapotot A "tudatunk hullámai alatt" kifejezést csupán szemléletessége miatt használjuk. Ebből egyenesen következik, hogy a tudatalatti állapotot szinte egyáltalán nem vesszük figyelembe életünk alakításában, pedig jelenléte egyszerűen kimutatható.

Mindenki ismeri az "éjszakai vándor" (holdkórosság) tüneteit. A holdkóros minden ébresztés nélkül felkel, elhagyja szobáját, ezután cselekvéshez lát. Néha befejezi félbehagyott munkáit, majd visszatér szobájába és ismét lefekszik. Reggel persze nagyon elcsodálkozik azon, hogy előző napi befejezetlen feladatai elkészültek. Mégis ő volt az, aki mindezt elvégezte anélkül, hogy tudott volna róla. Milyen hatalom irányította cselekedeteit, ha nem a tudatalatti énje?

Ha egy rózsacsokor díszíti a szobánkat, és alaposan megszemléljük a növény virágát, szárát, levelét, akkor a rózsáról alkotott kép a tudatunkban van. A rózsa illata, színe azonban sokakban kellemes érzéseket ébreszt, pozitív lelkiállapotot teremt. Ez a folyamat viszont már a tudatalatti működés eredménye. Erre az adott pillanatban senki sem gondol! A rózsával kapcsolatos élmények leginkább ajándékozásokhoz, névnapokhoz kötődnek. Mi más lenne lelkünkben a kellemes érzések forrása egy rózsacsokor láttán, mint a tudatalattiból hirtelen feltolakodó emlékeink. Másképpen fogalmazva: nem kell szüntelenül a rózsára vagy más korábbi emlékre gondolnunk ahhoz, hogy pszichénkben maradjon.

A tudatalatti elraktározza és egészen váratlan pillanatokban vetíti ki tudatunkra. A temető mellett elhaladva sem azért vannak sötét gondolataink, mert már előre eltervezzük, hanem azért, mert a temetéssel kapcsolatos élményeink hirtelen aktivizálódnak. A tudatalattihoz számos funkció kapcsolódik. Módszerünk szempontjából az a legfontosabb, hogy életünk élményeinek hatalmas a tárháza. A tudatalattiba merült élmények és információk látszólag "nem élnek", de valójában teljes hatalmat gyakorolnak életünk felett.

Kedélyállapotunk szüntelenül változik. A hirtelen eluralkodó melankólia vagy az elsöprő örömmámor mind-mind tudatalatti gyökerekből táplálkozik, és bizonyos határok között állandóan ismétlődik. Lássunk néhány példát! Vannak olyan emberek, akik reggelenként már munkahelyük közelébe érve egyre feszültebbé válnak. Talán a gyaloglástól vagy az időjárástól? Nem! Munkájuk sorozatos kudarca, néha a rossz légkör már a hivatalba lépés előtt rávetíti árnyékát a lélekre, más szóval a negatív élmény a tudatba kerül. A tudat alatt lappangó kellemetlen élményt a munkahely puszta elképzelése is aktivizálni tudja.

Ha egy meddő nőnek kedves, pufók gyermekekről beszélünk, ez elegendő ahhoz, hogy mindazt a fájdalmat felszínre hozza benne, amit egykor átélt - abban a pillanatban, mikor felfogta és megértette betegségét. A házastársak minden házassági évfordulón visszaemlékeznek a "nagy találkozásra", és ilyenkor mindig ugyanazt a kellemes melegséget érzik. Az első pillanatok elképzelése elegendő ahhoz, hogy magával vonja a hozzá kapcsolódó összes élményt és érzést! A tudatalatti tehát aktivizálható.

Egyes emberek világfelfogása sötét, másokról alkotott véleménye rendszerint rossz. Kisebbrendűségi érzésüket cinizmussal, rosszindulattal próbálják álcázni. Az ilyen személyiség tudatalattija megtelik sötét természetű információkkal, és bármit lát vagy hall, csupán diszharmóniát vált ki tudatalattijából. Nem is válthat ki és nem is aktivizálhat mást, mint amivel feltöltötte azt.

A pozitívan gondolkodót ezzel ellentétben mélytudata gyakran lepi meg a harmónia és életigenlés érzésével. A tudatalatti másik fontos jellemzője az egyetemes emberi bölcsesség. A befogadott és tárolt információk a tudat szeszélyeitől és a tudatos állapotra oly jellemző kedélyváltozásoktól mentesen kerülnek értékelésre. Ezért állítják sokan, hogy a tudatalatti mindig érett és számunkra kedvező elképzeléseket hordoz, amelyek gyakran álmok, megérzések, sugallatok formájában jutnak el tudatunkba.

A tudatalatti ugyanakkor könnyen hisz és nagyon befogadóképes. Ha tudatunkat negatív gondolatokkal töltjük meg, idővel tudatalattinkat is elkorcsosítjuk. Az építő hatású, pozitív elképzelések módszeres ismétlése viszont tévedhetetlen, tökéletes "fegyvert" kovácsol a mélytudatból, amely bármikor segítségünkre lesz a létért és az egészségért folytatott küzdelemben. De milyen hatalma van pszichénk tudat-tudatalatti felépítésének szerveink működése fölött? Hogyan tehet beteggé valakit egy gondolat, és hogyan gyógyulhat meg ugyanaz a személy egy másik, gyógyító gondolattól? Az az elképzelés, amely áthat és ural bennünket, bebocsátást nyer mélytudatunkba. Ezáltal befolyásolja idegrendszerünket, amely minden szervünk és szervrendszerünk felett uralmat gyakorol. A gondolat elválaszthatatlan szövetségese tehát az idegrendszer. Amilyenné formáljuk gondolatainkat, olyanná formálja az idegrendszer egészségünket.

forrás: Emile Coué: Elméd gyógító hatalma

A tudatos önszuggesztió, azaz a tudatos önbefolyásolás megértése és biztonságos alkalmazása érdekében szükség van annak elfogadására, hogy lényünk szellemi termé- szetű. Ennek a felismerésnek végtelenül nagy jelentősége van. Fel kell ismernünk, hogy nemcsak húsnak, csontoknak, idegeknek, agyvelőnek, bőrnek stb. vagyunk a képződményei, hanem valójában alakot öltött szellem vagyunk.

Minden élőlényben, legyen az növény, állat vagy ember, található egy bizonyos alakító erő. Ha különféle magokat vetünk egy virágcserépbe, akkor ugyanabból a fekete földből különféle növények fejlődnek ki. Az alakító erő tehát nem a földben rejtőzik, hanem a magban. Ez az erő alakítja az anyagot. Platon "megvalósult gondolatok"-ról beszél. Goethe "bevésett alakokról" ír, amelyek megelevenednek. A nagy sebész, Carl Ludwig Schleich azt mondja: "A világmindenségben minden gondolatból lett teremtve, szellemből született."

Nálunk, embereknél, a mi esetünkben sincs ez másként. Mi is alakot öltött szellemek vagyunk. Azt is mondhatjuk: A test a lélek ruhája. Azt az alapelvet, hogy a szellem uralkodik az anyag felett, teljesen a magunkévá kell tennünk, ha meg akarunk tanulni gyó- gyító szellemi befolyást gyakorolni testünkre, sőt ezen túlmenően: uralkodni akarunk sorsunk felett.  

A szellemi alakító erő elsődlegességét minden nagy gondolkodó megerősíti, de legtömörebben mégis Keyserling szemléletében fejeződik ki ez az igazság. Íme: "Az elképzelés teremti a valóságot". Az emberi alkotótevékenységgel jól szemléltethetjük Keyserling mondatának lényegét: mindannak, amit az ember tesz vagy alkot, előbb meg kell születnie gondolatvilágában.  

Teljesen kizárt annak a lehetősége, hogy valamilyen tárgy létrejöjjön anélkül, hogy valaki előtte el ne képzelte volna. Ez a tény érvényes cselekedeteinkkel kapcsolatban is. Lehetetlen, hogy megtörténjen egy lopás, ha elkövetőjét nem tölti be előbb a lopás gondolata. Éppen ilyen kevéssé történhet meg valamilyen jótett elképzelése.

Pozitív és negatív gondolatok ereje

A gondolat rendkívül fontos szerepet játszik életünkbe. Gondolataink befolyásolják például közérzetünket. Minden ember tudja, hogy a bánat, gond, harag, gyűlölet hátrá- nyosan befolyásolhatja testi teljesítőképességét. Azt is tudjuk, hogy egy kedvező hír összes élettevékenységünket, tetterőnket jelentősen fokozhatja. Teljesítőképesnek és erősnek érezzük magunkat hatására. Ha azonban szomorú hír lep meg bennünket - jogosan mondjuk: "lesújtó" hírnek -, akkor megfigyelhetjük, hogy testileg letörtnek érezzük magunkat, és energiaszintünk lényegesen csökken. A népnyelvnek sok találó kifejezése van ezekre az állapotokra. Például "elsárgult az irigységtől". Ma már tudjuk, hogy az irigység máj- és epe-rendellenességeket okoz, és sárgasághoz is vezethet.

Az "összetört szívvel meghalni" kifejezés is nagyon találó. Bánattal teli gondolatok a legsúlyosabb veszélynek és károsodásnak tehetik ki a szívet. Azt is szokták mondani, hogy valaki "megdermedt a félelemtől". A félelmet okozó gondolatok valóban megakadályozhatnak minket abban, hogy egy lépést is tegyünk; valóban megdermedünk a félelemtől. Tehát szervi elváltozásokat élünk át csupán a gondolatok hatására.

Meglepő, hogy bár a gondolatoknak nagy jelentőségük van életünkben, mégis oly kevés figyelmet fordítunk rájuk. Úgy gondolkodunk, mintha gondolataink teljesen lé- nyegtelenek lennének. Sőt egy közmondás szerint: "A gondolatok vámmentesek". Rossz lenne, ha mindenért úgy kellene vámot fizetnünk, mint gondolatainkért; a gondolatok erők, amelyek meghatározzák sorsunkat.  

A kifogások és nehézségek ellenére a pozitív gondolkodás kutatói és oktatói újra és újra megvilágítják számunkra a gondolatok hatalmát. Azok számára viszont, akik már most szeretnék gondolataik erejét céljaik szolgálatába állítani, nagyon fontos megismerkedniük a történés törvényeivel, hiszen az ember csak azon tud uralkodni, amit ismer.

Egyre inkább bizonyított tény, hogy a gondolat is természeti erő, és hatalmas lehetőséget ad a kezünkbe. Nincs olyan ember, aki ne gondolkodna. Mindenki tudatához kovácsolt láncként hordozza magával gondolatait, gyakran eléggé kínzó módon. Ritkán, sajnos nagyon ritkán gondolkodik valaki saját gondolatairól. Pedig létfontosságú tisztában lennünk azok műkö- désével és következményeivel. Általában gondolattalanul gondolkodunk.

A gondolatok azonban erők, amelyek feltétlenül következményekkel járnak: mert a gondolatok érzéseket váltanak ki, és az érzések azok, amelyek a hatást okozzák. Ezek a következmények, hatások a természeti törvény feltartóztathatatlanságával és könyörtelenségével hatnak.

forrás: Emile Coué: Elméd gyógító hatalma

A megszilárdult európai államok népessége a 11-12. században szembetalálkozott a földproblémával. A növekvő lélekszám, az öröklődő földtulajdon, az egyenlőtlen örökösödési rend mind nagyobb réteget zárt ki a földtulajdonlásból. A keresztes háborúk, az országokon belüli és országok közötti háborúskodások életre hívták a középkor tipikus alakját: a lovagot. A lovagi nevelés sajátos színt jelentett a 12-14. századi Európa neveléstörténetében, melyhez hasonló jelenséggel más kontinensen is találkozhatunk, például a Japán szamurájok vagy az azték katonák esetében. A lovagok esetében, akik vallásos nevelésben is részesültek, elsősorban a testi és erkölcsi képzésre figyeltek. A 7 lovagi próba a vívás, úszás, nyilazás, lovaglás, vadászat, sakkozás, éneklés volt. A lovagi kor egyik alapvető jellemzője, hogy a latin nyelv helyett (vagy mellett) előtérbe került az anyanyelv. Európa-szerte divatos volt például a provanszál nyelv. A lovagi kor új viselkedéskultúrát teremtett, a lovagi költészetben központi helyre került a lovagi szerelem kultusza, a világot csodáló és élvező ember eszménye (pl.: „Trisztán és Izolda”). A nevelés fő színterei a főúri és királyi udvarok voltak, ahol nem csak a fiúk, de a lovagkisasszonyok is megszerezhették az alapvető ismereteket. A lányok a zene, a tánc, az olvasás mellett megtanulták a legfontosabb házimunkákat, a betegellátás és hímzés alapfogásait.

Az érett középkor századaiban a városokban jelentős volt a céheken belül folyó képzés, amelynek hagyományai több-kevesebb változtatással a 19. század végéig megfigyelhetőek voltak az európai szakmai képzésben. Az inasévek után segédként dolgozhattak az ifjak, majd néhány évi vándorlás után elkészíthették mesterremeküket, és ennek elfogadása után a céhtagok mesterré avatták a jelölteket. A tanulóéveket nem lehetett „megspórolni”, a céhek szigorú rendszabályokkal védekeztek a kontárok ellen évszázadokon át. Egyes szakmákon belül nők is lehettek a mesterség művelői, így a céhes képzésen belül róluk is találhatunk adatokat.

Az európai társadalmak legalávetettebb helyzetében lévő emberek a jobbágyok voltak. Tanításukról a 18. századig általában nem gondoskodtak, így nevelésüket szüleik végezték. Nevelésük főként arra korlátozódott, hogy képesek legyenek ellátni azokat a mezőgazdasági illetve háztartási munkákat, amelyek életük szempontjából nélkülözhetetlenek voltak.

Lovagok kontra mai nevelés

Úgy gondolom, hogy az évszázadok során sokat változott a nevelés és az ideális embertípus is. Manapság a szülők “lélekkel” nevelnek, sokkal inkább odafigyelnek gyermekük lelki fejlődésére. Mindemellett javaslom, hogy igyekezzünk gyermekünket az önállóságra nevelni.

Erre jó alkalom lehet, ha a kicsi besegít a főzésbe. Már óvodás korban is szívesen segédkeznek a gyerekek a süteménykészítésben. Kérjük meg, hogy segítsen morzsolni a vajat, üsse fel a tojásokat, vagy éppen keverje össze a tésztát. Meglátjuk, gyermekünk hálás lesz az apró feladatért, és szívesebben fog majd később megtanulni sütni-főzni.

A középkori nevelés tulajdonképpen a keresztény szellemű nevelés korszakát jelenti Európa történetében, melynek azonban görög és római gyökerei is világosan körvonalazhatóak. Éppen ezért nem az 5. századtól datálható a középkori nevelés kezdete, hanem a kereszténység elterjedésétől, államvallássá válásától. Keleten már az i. sz. 2. században is léteztek olyan katechéta iskolák, amelyekben keresztény szellemű nevelés folyt, a vallás alapeszményeinek elsajátítása volt a cél (pl.: azAlexandriai Kelemen, Origenész, Aranyszájú Szent János körül létrejövő csoportosulások). Nyugaton többek között Tertullianus, Jeromos, Augustinus, Benedek, Isidorus emelhetőek ki, mint a keresztény vallás jelentős gondolkodói, a keresztény nevelési eszmények és tartalmak kidolgozói. Európában a 6. századtól kezdve mind több és több férfi és női szerzetesrend alakult, és a szaporodó kolostorok nem csupán a korai feudalizmus gazdasági alapegységei voltak, hanem a magasszintű szellemi tevékenység, a tudományok és az oktatás központjai is. A belső és külső kolostori iskolákban latin nyelven folyt az oktatás, a szerzetesek idejük jelentős részét a Szentírás és egyéb vallásos tárgyú könyvek olvasására fordították. Az európai történelem viharos évszázadaiban a kolostorok jelentették a nyugalmat, a biztonságos élet színterét. A kódexmásolás a szerzetesek és apácák mindennapjaihoz is hozzátartozott, ez az elfoglaltságuk, illetve fordítómunkájuk (héber, arab, görög nyelvről) rendkívülien fontos az ismeretek megőrzése szempontjából. A görög hagyományokon nyugvó, 5. századtól kikristályosodó műveltségi-oktatási tartalmakat „7 szabad művészet” néven emlegették, melynek tárgyai voltak: a trívium tárgyai: grammatika, retorika, dialektika, illetve a kevésbé hangsúlyos quadrívium: aritmetika, geometria, asztronómia és muzsika. A nevelési eszmény a vallásos, Isten felé forduló ember volt, a tudományok megismerése a Szentírás jobb megértését szolgálta.

 A 8-9. századtól kezdve Európa az államok kialakulásának idejét élte. Az államszervezés egybefonódott az egyházszervezéssel. A kialakuló települések templomai mellett létrejöttek a plébániai iskolák, ahol a tehetséges fiúk megismerkedhettek a hit alapjaival, a zsoltárokkal, a liturgia menetével, és valamelyest elsajátíthatták a latin nyelvet. Az államfejlődés igényt támasztott gazdasághoz, hivatalviseléshez értő emberek iránt, és mindez az iskolák számának növekedését vonta maga után. Nem csak a középkori történelemnek, de a neveléstörténetnek is egyik kulcspontja az európai városfejlődés, valamint az Itálián és az Ibériai-félszigeten át Európába került görög és arab (nyelvű) munkák. Számos görög és keleti munka a 10-12. században került európai gondolkodók kezébe, és jelentős lökést adott a tudományok és iskolák fejlődéséhez. A városokban felépített katedrálisok mellett a 10. századtól kezdve megjelentek a székesegyházi iskolák, és a 12. században már létezett Európa jelentősebb városaiban egy olyan értelmiségi réteg, amely csakis tanulással és/vagy tanítással foglalkozott. Abélard mester, a „dialektika lovagja”, a neves párizsi tanár a 12. század kiemelkedő alakja. Százada az európai egyetemek megjelenésének is ideje, a 12-13. század fordulóján jött létre Párizs, Bologna, Salerno, Salamanca, Oxford és Cambridge egyeteme, s hamarosan leányegyetemek egész sora alakult. A céhek, városi kommunák, hanzák és egyéb szerveződések idején az universitas úgy fogható fel, mint tanárok és diákok testülete, érdekvédelmi szervezete. Az egyetem gyakorta külön test volt a középkori városon belül, tagja védelmet élvezett a városi hatóságokkal szemben. Az egyetemmé válás kritériuma volt a tanított tudományok „egyetemessége” mellett a fokozatadományozás. A magiszteri (doktori) cím elérése azt jelentette, hogy a diák elnyerte a jogot az általa tanult tudomány tanítására. A facultas artium jelentette az alapot, tananyagára épült a jogi, orvosi és teológiai fakultás. A rektor által irányított intézményben a nemzetekbe tömörült diákok latin nyelven nyerték a skolasztikus képzést, a keresztény szellemiségnek megfelelő, de pogány műveket is magába foglaló oktatást.

Nevelés régen és ma

A gyermek egészséges felnőtté válása még a legügyesebb szülő kitartását is próbára teszi. Főképp, hogy nehéz a döntés, mi a fontosabb: a lexikális tudás elsajátítása vagy éppen az önállóságra, életre nevelés?

Én azt gondolom, hogy a lexikális tudás oktatását bízzuk pedagógus szakemberre. Szülőként viszont érdemes elkezdeni az önállóságra nevelést. Kérjük meg gyermekünket, hogy pakoljon el játék után, vagy éppen ágyazzon be ébredés után. Ha ilyen apró kérésekkel kezdjük, gyermekünk hamar megszokja a feladatokat és később talán ő lesz legnagyobb segítségünk a házimunkában is.

forrás: Kéri Katalin: Neveléstörténeti vázlatok

Mindenkinek van, mindenki beszél róla, mégis csak kevesen vették a fáradságot, hogy utánanézzenek, valójában mi is a stressz. Amikor a tudományos kutatás során olyan új elméletek születtek, amelyek az élet lényeges kérdéseiről való gondolkodásunkat vagy mindennapi viselkedésünket befolyásolták, olyankor egyúttal új szavak jöttek divatba. A „darwini evolúció’, az „allergia” a „pszichoanalízis” egy-egy korszakban a társasági csevegés divatos kifejezései közé tartozott, habár a velük kapcsolatos kijelentéseket csak ritkán előzte meg azoknak a szakmunkáknak a tanulmányozása amelyekben a tudósok ezen elméleteket kifejtették.

Manapság a társas összejöveteleken sokat hallunk a stresszről a mindennapi munka, a nyugdíjazás, a testmozgás, a családi problémák, a környezetszennyeződés, a l^ i közlekedés biztonsága, vagy egy hozzátartozó halála kapcsán. De vajon azok közül, akik olyan hevesen védik szilárd meggyőződésüket ezekről a dolgokról, hányan voltak hajlandók megismerkedni a stressz tudományos jelentésével és mechanizmusával? A legtöbben még azon sem gondolkoztak, hogy mi a különbség a stressz és a distressz között.

A „stressz” szó, csakúgy mint a „siker”, „kudarc” vagy „boldogság”, különböző emberek számára mást és mást jelent, így annak ellenére, hogy köznapi szókincsünkbe felvettük, pontos jelentését rendkívül nehéz meghatározni. A stressz csupán a bajjal rokon értelmű szó lenne? Stressznek tekinthető-e az erőfeszítés, a kimerültség, a fájdalom, a félelem, a megfeszített figyelem, a lesújtó bírálat, a vérveszteség, vagy talán még a váratlan nagy siker is, amely arra kényszerít, hogy új szemszögből tekintsük át egész életünket? A felelet igen, és ugyanakkor nem. A stressz fogalmát azért nehéz meghatározni, mert az említett körülmények mindegyike stresszt okoz, de egyikre sem mondhatjuk, hogy ez „a” stressz, mivel a kifejezés az összes többire is alkalmazható.

A stresszt előidéző tényezők — szakkifejezéssel stresszorok — különbözők, mégis lényegileg azonos biológiai stresszt váltanak ki. A stresszornak és a stressznek ilyen módon való megkülönböztetése volt talán az első fontos lépés annak az általános biológiai jelenségnek a tudományos vizsgálatában, amelyet tapasztalatból valamennyien jól ismerünk.

A stressz a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre. A meghatározás megértéséhez meg kell magyarázni, hogy mit tekintünk nem specifikusnak. Minden fajta igénybevétel valamely tekintetben egyedi, azaz specifikus. A hidegtől vacogunk, hogy több hőt termeljünk, és a bőrben futó erek összhúzódnak, hogy csökkenjen a test felületéről távozó hő mennyisége. Meleg hatására izzadunk, mivel a verejték párolgása a bőr felszínén hűti a testet. Ha túl sok cukrot eszünk és a vér cukortartalma a normális szint fölé emelkedik, akkor a cukor egy részét a szervezet kiválasztja, a maradékot elégeti, ezáltal a vércukor a normális szintre tér vissza. Jelentős izommunka — például néhány emelet gyors megmászása — fokozott igényt támaszt az izomzattal, a szívvel és a keringéssel szemben. Az izmoknak a szokatlan munka teljesítéséhez több energiára van szükségük, ezért a szív gyorsabban és erősebben lüktet, a vérnyomás emelkedik, és az erek kitágulnak, hogy fokozódjék az izmok vérellátása.

Más szóval, az említett hatások a specifikus következményeken túl, nem specifikus módon növelik az alkalmazkodási reakciók iránti szükségletet, ezáltal az egyensúlyi állapot helyreállítását. A stressz lényege tehát e működések iránti nem specifikus igény.

Stressz - egyenlő idegrendszer kimerülése?

A stressz nem csupán idegfeszültség. Hangsúlyozni kell ezt a tényt, mivel a legtöbb ember, sőt még a szakemberek egy része is hajlamos arra, hogy azonosítsa a biológiai stresszt az idegrendszer kimerülésével vagy a heves érzelmek ébredésével. Nemrég dr. John W. Mason, az Amerikai Pszichoszomatikai Társaság volt elnöke, aki a biológiai stressz lélektani és elmekórtani vonatkozásainak egyik legkiválóbb szakértője, remek tanulmányt szentelt az általam kidolgozott stresszelmélet vizsgálatának. Ebben a következőket fejti ki: a stresszorok közös tulajdonsága az, hogy „mozgósítják a fenyegető vagy kellemetlen élethelyzetekben fellépő érzelmi vagy riasztó reakciókkal kapcsolatos élettani rendszert”. A fejlett idegrendszerrel rendelkező embernél valóban az érzelmi reakciók a leggyakrabban előforduló stresszorok — és természetesen ez az, amivel az elmekórtani esetek között leggyakrabban lehet találkozni.

A stressz nem mindig valamely káros hatás következménye. Mint az előbbiekben láttuk, lényegtelen, hogy a stresszor maga kellemes-e vagy kellemetlen; hatása kizárólag attól függ, hogy mennyire veszi igénybe a szervezet alkalmazkodó­ képességét. Bármely normális tevékenység — egy sakkjátszma vagy akár egy szenvedélyes ölelés is jelentős stresszt okozhat minden ártalmas következmény nélkül. A káros vagy kellemetlen stressz a distressz.

A káros stressznek pedig sajnos hosszú távon negatív következményei lehetnek a szervezetben.

forrás: Selye János: Stressz distressz nélkül

Az élő szervezet alkalmazkodása a stresszhez csaknem négy évtizeden keresztül foglalkoztatott. A laboratóriumi kutató­ munka során világossá vált előttem, hogy azok az alapelvek, amelyek a sejteknek a külvilág káros hatásai ellen való védekezésében felismerhetők, lény^ében az egész emberre, sőt a társadalomra nézve is érvényesek. Meglepő, hogy sejtjeink és szerveink különféle biokémiai alkalmadíodási reakciói mennyire hasonlók, tekintet nélkül az agresszor sajátságaira. Ez a felismerés vezetett a stressz fogalmának megalkotásához. A stressz az élő szervezet válasza bármilyen természetű megterhelésre. Mindössze két alapvető reakciótípus létezik: aktív válasz, azaz küzdelem, vagy pedig passzív válasz, azaz menekülés vagy eltűrés. B4 r a szervezetbe került méregtől nem lehet elmenekülni, sejtjeink mégis kétféle, lényegében hasonló választ adhatnak: kémiai úton megsemmisítik a mérgező vegyületet, vagy megteremtik a „békés együttélés” állapotát. Ilyen egyensúly vagy úgy érhető el, hogy a szervezet kiüríti magából a mérgező anyagot, vagy nem vesz róla tudomást.

Az élő szervezeteket a természet számtalan reakció kialakításával felkészítette az alkalmazkodásra, s ezek a reakciók kémiai nyelven adott utasítások a sejteknek a mérgek elpusztítására vagy megtűrésére. Ügy vélem, hogy azok a törvények, amelyek a sejtek és szervek szintjén érvényesek, egy természetes életfilozófia forrását is képezhetik, amely az emberi magatartás szabályait tudományos alapelvekre he­lyezi, ahelyett, hogy az a babona, a hagyományok vagy valamiféle „kétéségbevonhatatlan tekintély” parancsait követné.

Természetesebb ideálokra van szükség azoknál, mint amelyek jelenleg irányítják az embereket, ezért megkísé­reltem a helyes viselkedés szabályait a természeti törvényekből kiindulva megfogalmazni. Ezek a szabályok összeegyeztethetők bármely vallással, politikai rendszerrel vagy filozófiával, ugyanakkor függetlenek tőlük. Valamennyien a természet gyermekei vagyunk, és nem hibázhatunk, ha egyéni ideáljaink és meggyőződésünk mellett a természet általános érvényű törvényeit követjük. Az én hitvallásom nem szól az élet eredetéről és teremtőjéről, sem a teremtés céljáról, csak arról a kész gépezetről, amelyet embernek nevezünk. Azt vettem figyelembe, hogy miként működik a test, vagy miként kellene működnie, nem törődve azzal, hogy ki és miért teremtette, sőt még azzal sem, hogy minden öröklött tulajdonságunk már születésünkkor meg van írva a kémia nyelvén a genetikai kódban.

Biológiai törvényeken alapuló elgondolásom szerint azt tartom, hogy az emberek többségét, s niinden bizonnyal a társadalmat nem az buzdítja cselekvésre, hogy „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” (mert ez lehetetlen), hanem az, hogy .^érdemeld ki felebarátod szeretetét”. Ez az ember legjobb képességeit hozza felszínre a biztonság és a lelki egyensúly megtartásának alapján. Az altruista egoizmusnak (önzetlen önzés) ez a formája kifejezi az élő anyag természetes önzését, ami nem kifogásolható, mert mindenki számára hasznos.

Nézeteim a szervezet ellenállóképességének vizsgálata során megfigyelt biológiai törvényeken alapulnak. Ezek a törvények határozzák meg a szervezet életfenntartó reakcióit mindenfajta viszontagság és túlzott igénybevétel esetén. Hogy bemutathassuk, miként hasznosíthatók a biológiai megfigyelések a természetes emberi viselkedés irányelveinek megfogalmazásánál, legalább nagy vonalakban ismertetni kell azokat a tényeket, amelyeket a laboratóriumban a stressz kísérletes vizsgálata során felismertünk.

Az elméletet, amelyet ismertetni fogok, a stresszel kapcsolatos kutatómunkám eredményei támasztják alá.

forrás: Selye János: Stressz distressz nélkül

A következőkben folytatom mozgásfejlesztés témaköréből indult elbeszélést, mely egy kerekesszékes fiatalember mindennapjairól és motívációiról szól.

Nagyon megörült szándékomnak, és megnyugtatott, hogy csak előnyünkre válna, hiszen így még jobban megtanulhatjuk egymás jelzéseit. Elérkezett az idő, hogy a kiképzett kutyák gazdára leljenek. A kiválasztásnál figyelembe vették sportolási ambíciómat, és Filipet kaptam. Temperamentumos kutya; szereti a kihívásokat. Már az átadás előtt elkezdtük vele és Erzsikével (Filip nevelőszülőjével) az agility alapjainak elsajátítását. Ez a kutyás sport leginkább a lovas díjugratásra emlékeztet. Mérleghintán, palánkon, kúszó alagúton és szlalomban kell végigvezetni a kutyát. Minél gyorsabban, a lehető legkevesebb hibával.

Amikor felhangzik a rajtjel, elindítom négylábú társamat és ráirányítom az akadályokra. Mivel a kutya fürgén szedi a lábát, hamar utolér, és nem sokára már csak a „hátát” látom. Megpróbálom követni – már amennyire képes vagyok rá. Ilyenkor meg kell osztani a figyelmemet, mert az előttem lévő akadályokat is kerülgetnem kell. Megesett már, hogy nagy igyekezetemben felborítottam egyiket-másikat. Ha van rá lehetőségem, akkor a zónaakadály előtt megállítom, és szinte testközelből vezetem rá a palánkra, a pallóra és a hintára.

Sokáig fel sem vetődött bennem a kérdés, hogy hányan űzhetik még ezt a sportot a nagyvilágban kerekes székesek? Aztán fordult a kocka, és érdeklődni kezdtem. A legtöbben az Egyesült Államokban vannak, de Franciaországban és Németországban is népszerű az agility. 2002-ben Gyulán rendezik meg a III. Keverék Agilitybajnokságot. A szervezők úgy gondolták, hogy életre hívják a Paragility kupát is. Felkértek, hogy segítsem munkájukat. Nagy örömmel vállaltam el a feladatot, hiszen nálunk ilyen verseny még nem volt. Jó lehetőség lesz ez a viadal arra, hogy hozzám hasonló adottságú versenyzőkkel mérhessem össze tudásomat. Érthető módon az, hogy saját közegemben versenyezhetek, óriási inspiráló erővel hat rám. A sport nagyban hozzásegített ahhoz, hogy megbékéljek egészségi állapotommal.

Azt hiszem, ha nem győződöm meg előtte saját szememmel arról, hogy kerekesszékbe kényszerülve is lehet tartalmas életet élni, akkor belőlem is könnyen válhatott volna megkeseredett ember. Betegségem ama szakaszában, amikor a mozgás már nehezemre esett, alig mozdultam ki a házból. Ha pedig mégis kimerészkedtem, az emberek jól megbámultak ugyan, de szó nélkül mentek el mellettem. Talán nem akartak megbántani a kérdéseikkel? Nem vagyok kezdeményező típus, ezért egyre többet kuksoltam otthon.

Miután megkaptam Filipet, minden megváltozott körülöttem. A kutya láttán szóra nyílt az addig némának tűnő emberek szája. Beszélgetünk, és ebből olyan ismereteket kapnak, ami jótékonyan hat mindannyiunkra. A mai napig meglep, mennyire megváltozott minden. Filip három és fél éves, belga juhász kan. Imádja a teniszlabdát. Ha tehetné, egész nap csak futna utána, és hozná vissza az ölembe.

Már nem próbáltam görcseimmel birkózva kiülni a kerekes székbe, hogy eljussak az ágytól a csörgő mobilhoz (amit mindig rossz helyen hagyok). Nem kellett segítséget kérnem akkor sem, ha az asztalon felejtettem a tv távirányítóját, vagy ha fáztam, és takarót kívántam volna magamra húzni. A segítségemre sietett akkor is, ha a fürdőkádban jutott eszembe, hogy nem érem el a három méterre lévő törülközőt. Mellettem termett akkor is, ha elgurult mellőlem a kerekes szék, amikor az ágyra csusszantam, és akkor is, ha nem tudtam felvenni az elgurult aprópénzt vagy a leejtett kulcsot.

Hétvégén edzésekre, versenyekre járunk. De nem unatkozunk a többi napon sem. Heti rendszerességgel járnak hozzánk kutatók az ELTE etológia tanszékéről. Azt tanulmányozzák, hogyan működik a kutya elméje. Filipnél is a problémamegoldó képesség érdekli őket.

Az egyik kísérlet roppant érdekes volt. A mobilt kellett elhozatnom Filippel. Átmentem egy másik szobába, és onnan kértem a telefont. A kísérletvezető azonban látványosan zsebre vágta a készüléket, úgyhogy a kutya nem tudott megfelelni óhajomnak. A megelőző kísérletekben mindig a helyén volt a mobil, ezért könnyen és gyorsan hozta. Most eleinte bökdöséssel jelezte az etológusnak, hogy nagy szüksége lenne az elvett tárgyra – nem kapta meg. Berohant hozzám, és kérdően nézett. Továbbra is ragaszkodtam a telefonhoz.

Erre kiszaladt és „üzletet kötött” a kutatóval. Bevitt neki egy, a közelben fellelt tárgyat, és cserébe megkapta a telefont. Boldogan rohant hozzám, szájában a mobillal. A kísérlet elején a kutatók úgy állapodtak meg, hogy a kísérletvezető átadja a mobilt Filipnek, mihelyst a kutya valami jellegzetes, újszerű viselkedést produkál – erre a csereberére azonban egyáltalán nem számítottak; ilyesmire sohasem tanítottuk.

Hasonló viselkedést korábban csak emberszabású majmoknál figyeltek meg. Feladatul kaptam az etológusoktól, hogy vezessek naplót Filip viselkedéséről. Nagyon jó érzés, hogy én is segíthetek másoknak. Filip naplója címmel rendszeresen írok a Nemzetközi Kutya Magazinba: a kutya szemszögéből adok hírt kalandjainkról.

Másfajta elfoglaltságot is szerzett nekem Filip: a Kutyával az Emberért Alapítvány munkatársaival rendezvényekre járunk, és bemutatót tartunk a mozgássérülteknek. Fontosnak tartom ugyanis, hogy minél több sorstársam ismerkedjen meg ezzel a nagyszerű lehetőséggel. Az elmúlt évek alatt Filip szinte észrevétlenül megváltoztatta az életemet. Új kapukat nyitott a világra. Önállóságot adott nekem, emellett új kapcsolatokat, életkedvet és a sport lehetőségét. Újságírók szavazatai alapján Magyarországon a 2000. év kutyája Filip lett. Az elveszettnek hitt, gyermekkori álmom is valóra vált általa. Sőt…

Amikor már nem segít a mozgásfejlesztés

Az előbbi történetből sokat tanulhatunk. Ez a fiatalember elfogadta a kerekesszékes életet, és jelenleg sokkal boldogabban és aktívabban él, mint sokan mások. Az ő esetében sajnos már nem segített a mozgásfejlesztés, csak a szeretet, a tenni akarás és mások pozitív hozzáállása.

A mozgásfejlesztés akkor lehet még pozitív hatással, ha a sérülés nem visszafordíthatatlan. Ilyen lehet számos rehabilitáció, vagy éppen a kisgyermekek mozgásfejlesztése.

orrás: Reményik László: Életbajnokok

Emlékeim szerint az volt gyermeki lényem első tudatos elhatározása, hogy ha felnövök, lesz egy rettentő okos és szép kutyám. Nem lesz párja a környéken! Ahogy cseperedtem, úgy halványult ez a gyermeki fantáziával kiszínezett kép, hiszen egyre több, fontosabbnál fontosabb terv születik az ifjú ember fejében. A kutyák iránti rajongásom azonban megmaradt. Tizenhét évesen két barátommal balesetet szenvedtünk. Autónk az egyik kanyarban megcsú- szott, és lesodródott az útról.

…

Talán a fiatal koromnak köszönhetően nem fogtam fel túl tragikusan a megpróbáltatásokat. Az idősebb sérülteket, akiknek volt már családjuk, egzisztenciájuk, sokkal jobban megtörte ez a kiszolgáltatott helyzet. Szerencsémre a gerincsérülés csak időlegesen bénította le testem nagy részét. Gyorsan elhagyhattam a kerekes széket, és fél évvel a balesetem után már sétálva – igaz, két bottal – indultam haza a rehabilitációs intézetből. Lassan elhagyhattam a botokat is: éltem a fiatalok lendületes életét.

Kertmoziban ismerkedtem meg Tündivel, akivel később egybekeltünk. Már-már kezdtem elfelejteni az egész kálváriát, mikor két évvel a talpra állásom után egy kontrollvizsgálaton megállapították az orvosok, hogy egy ciszta alakult ki a gerincvelőmben. Lassacskán romlani kezdett az állapotom. Eleinte csak enyhén húztam az egyik lábamat, majd egyre bizonytalanabbul éreztem vele a talajt. Kezdett nehezemre esni a járás. A ciszta növekedett, és lassan kezdte elnyomni az idegeket. Öt évvel a baleset után újabb műtétek kellettek állapotom folyamatos romlása miatt.

Állapotromlás

A sors fintoraként a műtét után nem kerültem ugyan kerekes székbe, de az állapotom tovább romlott. Már csak két könyökmankóval tudtam menni. Egy szuszra mindössze pár tíz métert tudtam megtenni, és utána hosszasan pihennem kellett.

Ismét kórházba kellett vonulnom, Németországba. Karlsbad-Langensteinbachban töltöttem el három hónapot. A számtalan vizsgálat eredményeként megállapították, hogy újabb ciszta alakult ki a gerincvelőmben. Ez már jóval feljebb, a nyaki részen nyomta az idegeket. Átszállítottak a heidelbergi egyetemre, és egy elvezető csövecskét ültettek a gerincembe, hogy utat nyisson a felgyülemlett folyadéknak.

Kerekesszékkel az élet

Németországban láthattam, hogy a kerekes székbe kényszerült ember is élhet (a lehetőségeihez képest) teljes életet. Míg idehaza alig-alig látni mozgássérülteket az utcán, addig odakint ez teljesen megszokott.

Ahogy az egyetemre érkeztem, alám is kerekes széket toltak. A hatalmas rehabilitációs intézményben szinte sehová sem bírtam volna eljutni a mankóimmal. Naponta jártunk gyógytornára és kezelésre. A kúra monotonitását kirándulásokkal oldottuk: sokat csavarogtunk abban a szép kis faluban, ahol az intézmény volt. De arra is volt példa, hogy néhány kedvesnővérrel kiegészülve, átugrottunk vacsorázni a közeli Franciaországba. Élveztem a kerekes szék nyújtotta szabadságot. Nem is csoda, mert az évek múlásával a betegség egyre jobban beszűkítette a mozgásteremet.

A kerekes szék, a mankó elhagyása teljesen új távlatokat nyitott előttem. Egyszer, a parkban megláttam egy gyönyörű németjuhász kutyát. Kerekes székkel haladó gazdája mellett bandukolt. Kimondottan hivatalosnak tűnt hámjában, vöröskeresztes jelvényével. Kérdezgetni kezdtem, hogy milyen segítségre képes a betanított eb. A hallottak teljesen megleptek, hiszen addig én még csak a vakvezető kutyákról hallottam. Magyarországra hazatérve azonnal nekiláttam, hogy felkutassam a honi lehetősé- geket. Sajnos, sehol sem tudtak érdemben segíteni.

Közben újra hosszabb vizsgálatsorozatra kényszerültem. Öcsém hozott be a kórházba egy kutyás újságot. Legnagyobb meglepetésemre az egyik cikk arról szólt, hogy megalakult Magyarországon a Kutyával az Emberért Alapítvány, amelynek célja, hogy mozgássérülteknek segítő kutyákat neveljen fel és adjon át. Azonnal felvettem velük a kapcsolatot.

Hamarosan rendszeres látogató lettem az iskolában. Láthattam az első segítőkutyák felcseperedését, okosodását. A blökiket egy civil kutyaiskola megosztott területén, Budaörsön képezték ki. A suli távolabbi részén nagy örömmel rohangáltak kutyák és gazdáik a különféle akadályok között. Álmélkodva néztem az egymásra utalt párosok produkcióját: jó mókának tűnt. Megtetszett ez az agilitynek nevezett, kutyás ügyességi sport. Félszegen kérdeztem meg Mártit, az alapítvány fő kiképzőjét, hogy lehet-e ezt a sportot segítőkutyával űzni?

Mozgásfejlesztés vagy kerekesszék

Az alábbi történet rögtön megfogott, amikor olvastam. A legtöbben nem is tudunk belegondolni, hogy milyen lehet kerekesszékben az élet. Ennek a fiatalembernek a története azért csodálatos, mert reményt ad azoknak is, akik mozgásukban korlátozottak.

Egy ilyen sérülés teljesen más, mintha valaki gyermekként lassabban fejlődik, mint társai.

Sok gyermek esetében egyszerűen segít a korán végzett mozgásfejlesztés. A mozgásfejlesztés gyakorlatai sokrétűek, lehet őket végezni labdajátékok segítségével, vagy bevethető akár a sokak által kedvelt ugróiskola is. Bárhogy is legyen, ha gyermekünk lassabban fejlődik, kérjük ki szakember segítségét.

A légúti allergiás betegségek, ezen belül az asztma előfordulási gyakoriságának gyors növekedése komoly népegészségügyi probléma a fejlett és fejlődő világban egyaránt. Az asztma epidémia oka komplex és valószínűleg multifaktoriális. Szerepet játszanak benne mindazok a XX. században végbement változások, amelyek alapvetően változtatták meg az ember természeti környezetét és életmódját.

Standardizált felmérésekben az asztma előfordulási gyakoriságát gyermek és felnőtt populációban 1-18% közötti értékekben adják meg, azaz a prevalencia széles sávban szór. Az utóbbi néhány évtizedben a világ legtöbb részén az asztma prevalenciája folyamatosan nőtt, mostanra néhány országban a növekedés üteme lassult illetve az emelkedő tendencia megállt. Európa legtöbb országában az átlagos asztma prevalencia 5-10% körüli.

A hazai prevalencia adatok hasonlóak az európai átlaghoz. Az éves új megbetegedések száma (incidencia) az utóbbi 5 évben 10000-18000 közötti érték. A hazai 7 tüdőgyógyászati hálózatban nyilvántartott felnőtt asztmás betegek száma 2008-ban 233817, ami 2 %-os előfordulási gyakoriságnak felel meg. A tüdőgyógyászati hálózatban nyilvántartott asztmás betegszám nem tartalmazza a gyermek asztmásokat, ezeket az adatokat lásd később.

Az asztma definíciója

Az irodalomban a legutóbbi, általánosan elfogadott asztma definíciót az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a National Heart, Lung and Blood Institute (USA) szakértői munkacsoportja tette közzé a Global Strategy for Asthma Management and Prevention, a Workshop Reportban. Ennek a programnak a közismert neve a Global Initiative for Asthma (GINA)4 .

Az asztma a légutak krónikus gyulladásos betegsége, amelynek kialakulásában számos gyulladásos sejt és sejtproduktum szerepet játszik. A gyulladás és következményes légúti hyperreaktivitás eredményeként visszatérően lépnek fel sípoló légzéssel, dyspnoéval, mellkasi feszüléssel, köhögéssel járó epizódok főként éjszaka, vagy kora reggel. A tünetek kiterjedt, változó mértékű légúti obstrukcióval kapcsolatosak, ami spontán vagy gyógyszeres kezelés hatására legtöbbször reverzibilis.

Az asztma terápiája

Az asztma krónikus betegség, a panaszok kialakulása rendszeres gondozással, preventív gyógyszeres terápiával legtöbbször megelőzhető, a tünetek kezelhetők, de a betegség nem gyógyítható. Klinikai manifesztációi - a nappali és éjszakai tünetek, a korlátozott fizikai aktivitás - megfelelő kezeléssel jól kontrollálhatók. Jól kontrollált asztma esetében a tünetek ritkán jelentkeznek és a súlyos exacerbációk is ritkák. Az asztma súlyossági foka, majd a betegek jólléte, azaz az asztmakontroll mértéke határozza meg, milyen gyógyszerekből mennyire és meddig van szükségük az asztmásoknak. Az új asztmás betegeket elsősorban a tüneteik és a légzésfunkciós mérések eredményük alapján soroljuk különböző súlyossági fokozatba, és ennek megfelelően alakítjuk ki a gyógyszeres kezelési tervet. A későbbiekben azonban már nem a kezdeti súlyossági besorolás, hanem az asztmakontroll mértéke határozza meg, hogy a kezdetben alkalmazott terápiát hogyan kell módosítania a kezelőorvosnak.

Az asztma kezelésének céljai

• Az asztmás tünetek kontrolljának (ideális esetben a tünetmentesség) elérése és fenntartása. • A normális aktivitási szint megőrzése, amelybe a sportolás is beletartozik.
• Az elérhető legjobb, lehetőleg az egészségesekéhez hasonló tüdőfunkció megőrzése.
• A súlyos állapotrosszabbodások (exacerbációk) megelőzése.
• Az asztma kezelésében használatos gyógyszerek mellékhatásainak elkerülése.
• Az asztmás halálozás megelőzése.
• Az asztmakontrollban továbbra is kiemelt szerepet kap a megelőzés: egyrészt az érzékeny légutakat izgató anyagok (pl. allergizáló pollenek, porok vagy a cigarettafüst) kerülése, illetve megszüntetése, másrészt gyulladáscsökkentő kortikoszteroidok illetve egyéb (leukotrién antagonista, hosszúhatású bétaagonista) készítmények használata. Amennyiben a megelőzés önmagában nem bizonyult elegendőnek, a tünetek rohamoldó, általában gyors hatású hörgőtágító szerek segítségével csökkenthetők vagy szüntethetők meg.

forrás: Dr. Szabó Alexandra: Asztmás gyermekek és szüleik életminősége és pszichés állapota

Az asztma kontrollálása

Az asztmás tünetek jelenleg rendelkezésre álló gyógyszerek segítségével a betegek többségénél jól kontrollálhatók. Az asztma kontroll azt jelenti, hogy a betegség klinikai megnyilvánulásait (nyugalmi asztma tünetek, fizikai terhelhetőség korlátozottsága, légúti obstrukció) uralni tudjuk. A rendelkezésre álló gyógyszeres terápiával a teljes kontroll legtöbbször elérhető.