A megszilárdult európai államok népessége a 11-12. században szembetalálkozott a földproblémával. A növekvő lélekszám, az öröklődő földtulajdon, az egyenlőtlen örökösödési rend mind nagyobb réteget zárt ki a földtulajdonlásból. A keresztes háborúk, az országokon belüli és országok közötti háborúskodások életre hívták a középkor tipikus alakját: a lovagot. A lovagi nevelés sajátos színt jelentett a 12-14. századi Európa neveléstörténetében, melyhez hasonló jelenséggel más kontinensen is találkozhatunk, például a Japán szamurájok vagy az azték katonák esetében. A lovagok esetében, akik vallásos nevelésben is részesültek, elsősorban a testi és erkölcsi képzésre figyeltek. A 7 lovagi próba a vívás, úszás, nyilazás, lovaglás, vadászat, sakkozás, éneklés volt. A lovagi kor egyik alapvető jellemzője, hogy a latin nyelv helyett (vagy mellett) előtérbe került az anyanyelv. Európa-szerte divatos volt például a provanszál nyelv. A lovagi kor új viselkedéskultúrát teremtett, a lovagi költészetben központi helyre került a lovagi szerelem kultusza, a világot csodáló és élvező ember eszménye (pl.: „Trisztán és Izolda”). A nevelés fő színterei a főúri és királyi udvarok voltak, ahol nem csak a fiúk, de a lovagkisasszonyok is megszerezhették az alapvető ismereteket. A lányok a zene, a tánc, az olvasás mellett megtanulták a legfontosabb házimunkákat, a betegellátás és hímzés alapfogásait.
Az érett középkor századaiban a városokban jelentős volt a céheken belül folyó képzés, amelynek hagyományai több-kevesebb változtatással a 19. század végéig megfigyelhetőek voltak az európai szakmai képzésben. Az inasévek után segédként dolgozhattak az ifjak, majd néhány évi vándorlás után elkészíthették mesterremeküket, és ennek elfogadása után a céhtagok mesterré avatták a jelölteket. A tanulóéveket nem lehetett „megspórolni”, a céhek szigorú rendszabályokkal védekeztek a kontárok ellen évszázadokon át. Egyes szakmákon belül nők is lehettek a mesterség művelői, így a céhes képzésen belül róluk is találhatunk adatokat.
Az európai társadalmak legalávetettebb helyzetében lévő emberek a jobbágyok voltak. Tanításukról a 18. századig általában nem gondoskodtak, így nevelésüket szüleik végezték. Nevelésük főként arra korlátozódott, hogy képesek legyenek ellátni azokat a mezőgazdasági illetve háztartási munkákat, amelyek életük szempontjából nélkülözhetetlenek voltak.
Lovagok kontra mai nevelés
Úgy gondolom, hogy az évszázadok során sokat változott a nevelés és az ideális embertípus is. Manapság a szülők “lélekkel” nevelnek, sokkal inkább odafigyelnek gyermekük lelki fejlődésére. Mindemellett javaslom, hogy igyekezzünk gyermekünket az önállóságra nevelni.
Erre jó alkalom lehet, ha a kicsi besegít a főzésbe. Már óvodás korban is szívesen segédkeznek a gyerekek a süteménykészítésben. Kérjük meg, hogy segítsen morzsolni a vajat, üsse fel a tojásokat, vagy éppen keverje össze a tésztát. Meglátjuk, gyermekünk hálás lesz az apró feladatért, és szívesebben fog majd később megtanulni sütni-főzni.
