Mindenkinek van, mindenki beszél róla, mégis csak kevesen vették a fáradságot, hogy utánanézzenek, valójában mi is a stressz. Amikor a tudományos kutatás során olyan új elméletek születtek, amelyek az élet lényeges kérdéseiről való gondolkodásunkat vagy mindennapi viselkedésünket befolyásolták, olyankor egyúttal új szavak jöttek divatba. A „darwini evolúció’, az „allergia” a „pszichoanalízis” egy-egy korszakban a társasági csevegés divatos kifejezései közé tartozott, habár a velük kapcsolatos kijelentéseket csak ritkán előzte meg azoknak a szakmunkáknak a tanulmányozása amelyekben a tudósok ezen elméleteket kifejtették.

Manapság a társas összejöveteleken sokat hallunk a stresszről a mindennapi munka, a nyugdíjazás, a testmozgás, a családi problémák, a környezetszennyeződés, a l^ i közlekedés biztonsága, vagy egy hozzátartozó halála kapcsán. De vajon azok közül, akik olyan hevesen védik szilárd meggyőződésüket ezekről a dolgokról, hányan voltak hajlandók megismerkedni a stressz tudományos jelentésével és mechanizmusával? A legtöbben még azon sem gondolkoztak, hogy mi a különbség a stressz és a distressz között.

A „stressz” szó, csakúgy mint a „siker”, „kudarc” vagy „boldogság”, különböző emberek számára mást és mást jelent, így annak ellenére, hogy köznapi szókincsünkbe felvettük, pontos jelentését rendkívül nehéz meghatározni. A stressz csupán a bajjal rokon értelmű szó lenne? Stressznek tekinthető-e az erőfeszítés, a kimerültség, a fájdalom, a félelem, a megfeszített figyelem, a lesújtó bírálat, a vérveszteség, vagy talán még a váratlan nagy siker is, amely arra kényszerít, hogy új szemszögből tekintsük át egész életünket? A felelet igen, és ugyanakkor nem. A stressz fogalmát azért nehéz meghatározni, mert az említett körülmények mindegyike stresszt okoz, de egyikre sem mondhatjuk, hogy ez „a” stressz, mivel a kifejezés az összes többire is alkalmazható.

A stresszt előidéző tényezők — szakkifejezéssel stresszorok — különbözők, mégis lényegileg azonos biológiai stresszt váltanak ki. A stresszornak és a stressznek ilyen módon való megkülönböztetése volt talán az első fontos lépés annak az általános biológiai jelenségnek a tudományos vizsgálatában, amelyet tapasztalatból valamennyien jól ismerünk.

A stressz a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre. A meghatározás megértéséhez meg kell magyarázni, hogy mit tekintünk nem specifikusnak. Minden fajta igénybevétel valamely tekintetben egyedi, azaz specifikus. A hidegtől vacogunk, hogy több hőt termeljünk, és a bőrben futó erek összhúzódnak, hogy csökkenjen a test felületéről távozó hő mennyisége. Meleg hatására izzadunk, mivel a verejték párolgása a bőr felszínén hűti a testet. Ha túl sok cukrot eszünk és a vér cukortartalma a normális szint fölé emelkedik, akkor a cukor egy részét a szervezet kiválasztja, a maradékot elégeti, ezáltal a vércukor a normális szintre tér vissza. Jelentős izommunka — például néhány emelet gyors megmászása — fokozott igényt támaszt az izomzattal, a szívvel és a keringéssel szemben. Az izmoknak a szokatlan munka teljesítéséhez több energiára van szükségük, ezért a szív gyorsabban és erősebben lüktet, a vérnyomás emelkedik, és az erek kitágulnak, hogy fokozódjék az izmok vérellátása.

Más szóval, az említett hatások a specifikus következményeken túl, nem specifikus módon növelik az alkalmazkodási reakciók iránti szükségletet, ezáltal az egyensúlyi állapot helyreállítását. A stressz lényege tehát e működések iránti nem specifikus igény.

Stressz - egyenlő idegrendszer kimerülése?

A stressz nem csupán idegfeszültség. Hangsúlyozni kell ezt a tényt, mivel a legtöbb ember, sőt még a szakemberek egy része is hajlamos arra, hogy azonosítsa a biológiai stresszt az idegrendszer kimerülésével vagy a heves érzelmek ébredésével. Nemrég dr. John W. Mason, az Amerikai Pszichoszomatikai Társaság volt elnöke, aki a biológiai stressz lélektani és elmekórtani vonatkozásainak egyik legkiválóbb szakértője, remek tanulmányt szentelt az általam kidolgozott stresszelmélet vizsgálatának. Ebben a következőket fejti ki: a stresszorok közös tulajdonsága az, hogy „mozgósítják a fenyegető vagy kellemetlen élethelyzetekben fellépő érzelmi vagy riasztó reakciókkal kapcsolatos élettani rendszert”. A fejlett idegrendszerrel rendelkező embernél valóban az érzelmi reakciók a leggyakrabban előforduló stresszorok — és természetesen ez az, amivel az elmekórtani esetek között leggyakrabban lehet találkozni.

A stressz nem mindig valamely káros hatás következménye. Mint az előbbiekben láttuk, lényegtelen, hogy a stresszor maga kellemes-e vagy kellemetlen; hatása kizárólag attól függ, hogy mennyire veszi igénybe a szervezet alkalmazkodó­ képességét. Bármely normális tevékenység — egy sakkjátszma vagy akár egy szenvedélyes ölelés is jelentős stresszt okozhat minden ártalmas következmény nélkül. A káros vagy kellemetlen stressz a distressz.

A káros stressznek pedig sajnos hosszú távon negatív következményei lehetnek a szervezetben.

forrás: Selye János: Stressz distressz nélkül