Az élő szervezet alkalmazkodása a stresszhez csaknem négy évtizeden keresztül foglalkoztatott. A laboratóriumi kutató­ munka során világossá vált előttem, hogy azok az alapelvek, amelyek a sejteknek a külvilág káros hatásai ellen való védekezésében felismerhetők, lény^ében az egész emberre, sőt a társadalomra nézve is érvényesek. Meglepő, hogy sejtjeink és szerveink különféle biokémiai alkalmadíodási reakciói mennyire hasonlók, tekintet nélkül az agresszor sajátságaira. Ez a felismerés vezetett a stressz fogalmának megalkotásához. A stressz az élő szervezet válasza bármilyen természetű megterhelésre. Mindössze két alapvető reakciótípus létezik: aktív válasz, azaz küzdelem, vagy pedig passzív válasz, azaz menekülés vagy eltűrés. B4 r a szervezetbe került méregtől nem lehet elmenekülni, sejtjeink mégis kétféle, lényegében hasonló választ adhatnak: kémiai úton megsemmisítik a mérgező vegyületet, vagy megteremtik a „békés együttélés” állapotát. Ilyen egyensúly vagy úgy érhető el, hogy a szervezet kiüríti magából a mérgező anyagot, vagy nem vesz róla tudomást.

Az élő szervezeteket a természet számtalan reakció kialakításával felkészítette az alkalmazkodásra, s ezek a reakciók kémiai nyelven adott utasítások a sejteknek a mérgek elpusztítására vagy megtűrésére. Ügy vélem, hogy azok a törvények, amelyek a sejtek és szervek szintjén érvényesek, egy természetes életfilozófia forrását is képezhetik, amely az emberi magatartás szabályait tudományos alapelvekre he­lyezi, ahelyett, hogy az a babona, a hagyományok vagy valamiféle „kétéségbevonhatatlan tekintély” parancsait követné.

Természetesebb ideálokra van szükség azoknál, mint amelyek jelenleg irányítják az embereket, ezért megkísé­reltem a helyes viselkedés szabályait a természeti törvényekből kiindulva megfogalmazni. Ezek a szabályok összeegyeztethetők bármely vallással, politikai rendszerrel vagy filozófiával, ugyanakkor függetlenek tőlük. Valamennyien a természet gyermekei vagyunk, és nem hibázhatunk, ha egyéni ideáljaink és meggyőződésünk mellett a természet általános érvényű törvényeit követjük. Az én hitvallásom nem szól az élet eredetéről és teremtőjéről, sem a teremtés céljáról, csak arról a kész gépezetről, amelyet embernek nevezünk. Azt vettem figyelembe, hogy miként működik a test, vagy miként kellene működnie, nem törődve azzal, hogy ki és miért teremtette, sőt még azzal sem, hogy minden öröklött tulajdonságunk már születésünkkor meg van írva a kémia nyelvén a genetikai kódban.

Biológiai törvényeken alapuló elgondolásom szerint azt tartom, hogy az emberek többségét, s niinden bizonnyal a társadalmat nem az buzdítja cselekvésre, hogy „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” (mert ez lehetetlen), hanem az, hogy .^érdemeld ki felebarátod szeretetét”. Ez az ember legjobb képességeit hozza felszínre a biztonság és a lelki egyensúly megtartásának alapján. Az altruista egoizmusnak (önzetlen önzés) ez a formája kifejezi az élő anyag természetes önzését, ami nem kifogásolható, mert mindenki számára hasznos.

Nézeteim a szervezet ellenállóképességének vizsgálata során megfigyelt biológiai törvényeken alapulnak. Ezek a törvények határozzák meg a szervezet életfenntartó reakcióit mindenfajta viszontagság és túlzott igénybevétel esetén. Hogy bemutathassuk, miként hasznosíthatók a biológiai megfigyelések a természetes emberi viselkedés irányelveinek megfogalmazásánál, legalább nagy vonalakban ismertetni kell azokat a tényeket, amelyeket a laboratóriumban a stressz kísérletes vizsgálata során felismertünk.

Az elméletet, amelyet ismertetni fogok, a stresszel kapcsolatos kutatómunkám eredményei támasztják alá.

forrás: Selye János: Stressz distressz nélkül