Miért haragszik a kutya a macskára, s a macska az egérre

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt egy kutya. Ezt a kutyát besorozták katonának, el kellett menjen három évre. Volt neki egy kicsi ügyes háza, s nem volt, akire hagyja. Ott törte a fejét, ott búsult, hogy már most mi is lesz abból, ha ő elmegy katonának. Ha ő nem lesz otthon három évig, addig leromlik a háza, elrontolódik, vagy ki tudja, mi baj éri!

Hát mit gondolt ki a kutya? Kigondolta, hogy ő eladja a házát, s aztán mikor hazajön a katonaságból, csinál abból a pénzből, amit kap érte, egy másikat.

Kezdte hirdetni, hogy eladó a háza, de nem került rá vevő. Egyszer nagy későre került egy, de csak olyan, akinek nem volt elég pénze, csak adóslevélre tudta megvenni a házat.

Azt gondolta a kutya, hogy úgy is jobb, mint ha otthagyja magára, mert mikor hazajön, akkor megadja az ember azt a pénzt neki, s csak fel tudja építeni magának a házat.Megcsinálták ügyesen az adóslevelet, átadta a kutyának az ember, s elfoglalta a házát.

Eljött az idő, kellett menjen a kutya katonának. Most már azon kezdte törni a fejét, hogy mit csináljon ő az adóslevéllel. Hogyha elviszi a katonaságba, elvész vagy elrongyolódik, nem lesz az jó, hogy magával vigye!

Hát mit talált ki a kutya? Neki addig a macska volt a legjobb barátja, elment a macskához, s azt mondta neki:

- Te komám, nézz ide, eladtam a házamat, de csak adóslevélért tudtam eladni. Gondolkoztam rajta, hogy mit csináljak az adóslevéllel, s eszembe jutottál te. Tudom, hogy téged nem visznek el katonának, itthon maradsz, megőrzöd-e nekem ezt az adóslevelet?

- Meg - mondja a macska.

- Na, ha meg, hát itt van - mondja a kutya -, tedd el jól, vigyázz reá, hogy amikor én hazajövök, elő tudd nekem adni.

A régi falusi házak akkoriban deszkával voltak lepadolva, s a gerenda és a deszka között volt egy kis hely. A macska a kutya előtt összehajtotta ügyesen az iratot, s a falon felmászott, s azt mondta a kutyának:

- Látod, komám, olyan helyre teszem, ahova senki sem tud még csak lépni sem. - Azzal bedugta oda a gerenda s a deszka közé.

A kutya ügyesen elment katonának. Nyugodt volt, hogy ő jó kézben hagyta az adóslevelet, biztos helyen van.

Letelt a három esztendő, nem történt semmi baj, s a katonaságból is hazajött jó egészségben. Mikor hazajött, egyenesen a macskához ment.

- Na, komám, megjöttem - azt mondja -, légy szíves, az adóslevelemet add ide, hogy menjek, és kérjem el a pénzt, csináljak magamnak házat.

Akkor a macska nagy büszkén felkapaszkodott a falra, onnan a gerendára, s az első lábát bedugta abba a hézagba. Hát ahogy bedugta, érezte, hogy csupa por lett az egész papír. Egy egér odakapott, s három év alatt ellakmározta az egész adóslevelet.

Akkor a macska kihúzta a port, s azt mondja:

- Hát, ide nézz, komám, mi lett belőle!

Akkor a kutya megharagudott.

- Ejnye - azt mondja -, de jó kézbe adtam!

- Mit csináljak? Hát nem én vagyok a hibás!

- Hát dehogynem vagy te a hibás! Miért nem őrizted egy kicsit, miért nem vigyáztál rá jobban?

Úgy összeveszett akkor a kutya a macskával, hogy többet azótától soha-soha nem tudnak megbékülni.

Na de akkor azt gondolta a macska: "No, hadd el, egér! Ha te nekem ekkora bosszúságot csináltál, elbánok én veled úgy, hogy megemlegeti az egész nemzetséged!"

Azótától fogva, ahol lát egy macska egy egeret, nem hagy neki békét, kergeti, megfogja, megeszi.

forrás: Icinke-picinke Népmesék óvodásoknak, válogatta és szerkesztette Kovács Ágnes

Új felfedezésem a mesék világában: Rumini

Nagyon szeretem a népmeséket, sokat olvasok a gyerekeknek esténként. Jók a visszacsatolások, kedvelik ők is, ahogy a fenti történetet is. Egy dolog azonban sokszor zavart, hiába aranyosa ezek történetek, sokszor olyan régies a nyelvezetük, hogy a kicsik nem is értik. Ezért kedveltem meg a Rumin meséket és a társasjátékokat. Annyira egyszerű és “gyerekbarát” a nyelvezet. Ráadásul nagyon édes a történet, Rumini egy kisegér, akinek a kalandjai között ismerik meg a gyerekek a matrózok, hajósok mindennapjait. A Rumini történeetekből a könyveken kívül már társasjátékok is születtek, így az apróságok beleélhetik magukat a cápa-kalandba vagy éppen eljuthatnak a Zsúr-szigetekre is.

"Az örök kezdők szelleme sokra képes, a kitanultaké csak kevésre."
Azt mondják, hogy a zen gyakorlása nehéz, de a miértjét félreértik. Nem azért nehéz, mert kemény dolog keresztbetett lábakkal ülni, vagy a megvilágosodást elérni. Hanem azért nehéz, mert nehéz tisztán tartani szellemünket és gyakorlásunkat annak valódi értelmében. A zen iskola sokféleképpen alakult, miután Kínában meghonosodott, viszont egyre inkább elvesztette tisztaságát. De nem a kínai zenről, vagy a zen történetéről akarok beszélni. Nekem fontos, hogy abban segítsek nektek, hogy gyakorlásotok nem váljék zavarossá. Japánban van erre egy kifejezés shoshin, ami azt jelenti "a kezdők szelleme".

A gyakorlás célja az, hogy mindig fenntartsuk az örök kezdő szellemet. Tegyük fel, hogy felmondjátok egyetlen egyszer a Prajna Paramita Sutrát. Lehet, hogy éppen nagyon jól recitáljátok. De mi történik, ha kétszer, háromszor, négyszer vagy többször ismétlitek ugyanazt? Könnyen elveszíthetitek eredeti hozzáállásotokat. Ugyanez történhet meg veletek egyéb zen gyakorlatoknál is. Eleinte tartjátok ezt az örök kezdő szellemet, de ha a gyakorlatot egy, két, három évig vagy tovább folytatjátok, hajlamosak lesztek arra, hogy elveszítsétek eredeti szellemetek korlátlan voltát, még ha bizonyos haladást elértek is.
A zen tanítvány legfőképpen arra vigyázzon, nehogy kettősségek rabja legyen. A bennünk rejlő "eredeti szellem" mindent magába foglal. Mindig gazdag és elegendő önmagában. Ne veszítsétek hát el szellemetek önmagában is elegendő voltát. Ez nem elzárkózó, hanem éppenséggel üres és éber szellemet jelent. Mert ha szellemetek üres, akkor mindig kész befogadni bármit, nyitott mindenre. A kezdő szellem sokra képes; a kitanultaké csak kevésre. Ha túl sokat okoskodtok, önmagatokat korlátozzátok. Ha nagyon mohók vagy túl sóvárak vagytok, szellemetek nem lesz gazdag, és önmagában is elegendő. Ha elveszítjük eredeti, önmagában is elegendő szellemünket, elveszítjük akkor fogadalmainkat is. Ha szellemetek követelődzővé válik, ha vágytok valamire, az lesz a vége, hogy megsértitek saját fogadalmaitokat, azt, hogy ne hazudjatok, ne lopjatok, ne öljetek, ne legyetek erkölcstelenek, és így tovább.

Ha megőrzitek eredeti szellemeteket a fogadalmak maguktól betartatnak. Az örök kezdők szellemében nincsen ilyen gondolat "elértem valamit." Minden önközéppontú gondolat korlátozza végtelen szellemünket. Ha nem gondolunk sem a sikerre, sem pedig önmagunkra, igazi kezdők vagyunk. Akkor tényleg tanulhatunk valamit. Az örök kezdők szelleme az együttérzés szelleme. Ha szellemünk együttérző, akkor határtalan.
Dogen-zenji, iskolánk megalapítója, mindig hangsúlyozta, milyen fontos is az, hogy visszanyerjük határtalan eredeti szellemünket. Akkor mindig hűek leszünk önmagunkhoz, és rokonszenvvel minden lény iránt; így tudunk igazán gyakorolni is. A legnehezebb dolog az örök kezdő szellemet fenntartani. Nincs szükség a zen mély megértésére. Még ha sok zen irodalmat olvastok is, minden mondatot friss szellemmel olvassatok. Ne mondjátok azt, hogy "tudom, mi a zen", vagy hogy "elértem a megvilágosodást". Ez a valódi titka a művészeteknek is: mindig örök kezdőnek kell lenni. Ezt mindig tartsátok észben! Mikor elkezditek a zazen gyakorlását, értékelni kezditek majd kezdő szellemeteket. Ez a zen gyakorlás titka."

Forrás: Shunryu Suzuki: A zen szellem, az örök kezdők szelleme

A szellemi dolgok hatalma

Az emberek hajlamosak hús-vér valójukra sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni, mint amekkora figyelmet a szellemi dolgok kérdéskörének szentelnek. Pedig ha jobban belegondolunk, amikor meghatározzuk magukat, elsősorban mentális értékeinket helyezzük előtérbe a fizikai valónkkal szemben. A szellemi dolgok sokkal fontosabbak kellene, hogy legyenek mindenki számára, hiszen az életünket maghatározó dolgok, mint a szerelem, a boldogság, vagy épp a hiányérzet mind szellemi dolgok.

Hallottál már Rózsakereszt Krisztiánról? – A kereszt, rajta rózsával, a hermetikus felfogás szerint egyfelől a tisztaságot, az isteni szépséget jelképezi, másfelől a Napot és a világosságot, ezzel együtt pedig a beavatottak által birtokolt titkokat, az isteni tudást. A rózsa ugyanakkor a szeretet szimbóluma is: az érzéki szereteté csakúgy, mint az Isten iránt érzett szereteté. De a rózsa a szimbóluma a titoktartásnak is: bizonyára jártál már bordélyban, és tudod, hogy ott a mennyezetre olykor rózsát festenek, jelezve, hogy a bortól megittasult nyelvvel elővigyázatlanul elmondottak a rózsa alatt, sub rosa, vagyis titokban maradjanak.

Ám a rózsa tövisei a szenvedést is jelképezik, Jézus szenvedéseit, úgyhogy a rózsa a Szent Grál szimbólumaként is megjelenhet. Mercurius fölállt, a fal melletti könyvekhez lépett. Néhány, egész újnak tűnő kötetet ráncigált elő, az egyiket Kolosy Gáspár kezébe nyomta, aki hangtalanul elolvasta a német nyelvű címlapot: Fama Fraternitas oder Entdeckung der Brüderschaft des hochlöblichen Ordens der R. C. Rögtön fölismerte, hogy ezt a könyvet találta meg kicsomagoláskor az egyik ládában. Forgatta a kezében, de nem találta rajta a szerző nevét. Vékony kis kötet volt, talán kéttucat lapból állt, újnak nézett ki, ám állagán látszott, hogy már sokat lapozgatták.

– Hallottál már Rózsakereszt Krisztiánról? – Mercurius leült Kolosy Gáspár mellé. Kolosy Gáspár nemet intett. – Rózsakereszt Krisztián egy német nemesi család sarja volt. A család a nemesi cím ellenére nagy szegénységben élt, ezért a kis Krisztiánt ötéves korától egy kolostorban nevelték, ahol megtanult görögül és latinul, miközben kellően magába szívta a kolostorban tanított tudomá- nyokat. Igen okos és eszes ifjúvá érett. Serdülőkorában egy kolostorbéli társával elhatározták, hogy fölkeresik a Szentföldet. A társa Ciprus szigetén meghalt, azonban Rózsakereszt Krisztián úgy döntött, nem megy haza, hanem egyedül folytatja az utat Jeruzsálem felé. Közben megismerkedett néhány damaszkuszi tudós arabbal, akik látták, hogy ez a német nemesúrfi milyen okos és művelt.

Rózsakereszt Krisztián különösen a gyógyítás tudományában tűnt fölöttébb járatosnak. Mivel a tudását megosztotta az arabokkal, cserében azok beszéltek neki Isten és az általa alkotott világ titkairól. Mindezek után Rózsakereszt Krisztián már nem is Jeruzsálembe, hanem Damaszkuszba vágyott. Az arabok el is vitték oda. Tizenhat éves korában érkezett Damaszkuszba, és három évig tartózkodott a városban; ez idő alatt megtanult arabul, a damaszkuszi bölcsek pedig újabb titkokat és csodákat árultak el neki Istenről és a természet működéséről. Tizenkilenc esztendős korában Rózsakereszt Krisztián továbbutazott Egyiptom felé.
Utazása során alaposan szemügyre vette a környék állatait és növényeit, igyekezvén a Damaszkuszban megszerzett tudását a saját erejéből is bővíteni. Végül Fez városában telepedett le. Az ottaniak különösen az orvostudományban, a mágiában és a matematikában voltak járatosak. Rózsakereszt Krisztián fölfedezte, hogy az arabok mágiája nem teljesen tiszta, érvelésük sem mindig hibátlan, ennek ellenére sokat tanult tőlük. Rájött például arra, hogy úgy, ahogyan minden egyes mag tartalmazza a teljes fát, hasonlóképpen az emberi test is tartalmazza az egész univerzumot. Ebből fakadóan hiába különbözik egymástól az emberek vallása, fortélyai, egészsége, testi adottságai, természete, nyelve, foglalkozásai, valójában mind egy tőről fakadnak, és mind ugyanazt jelentik: összecsengenek Isten, a mennyország és a föld dallamaival. Ami pedig elválasztja az embereket egymástól, az nem Istentől, hanem a Gonosztól ered.

Rózsakereszt Krisztián története

Két év tanulást követően Rózsakereszt Krisztián Spanyolországba hajózott, remélve, hogy amit az araboktól megtanult, azt a keresztény országokban örömmel fogadják. Ám ebben tévedett. Rózsakereszt Krisztián azzal a javaslattal fordult a spanyolokhoz, hogy hozzanak létre egy társaságot, amely tudományokkal, filozófiával és kutatással foglalkozik, és tanácsokkal szolgálhat a világ királyainak az uralkodás helyes voltát illetően. Mivel Spanyolországban nem érte el célját Rózsakereszt Krisztián, hazatért a szülőföldjére, Németországba.

forrás: Benedek Szabolcs: Rózsakereszt, avagy kalandregényes tanulóéveink

„Nagy titok az, hogy bár az emberi szív vágyódik, az után az Igazság után, amiben tisztán megtalálja a szabadságot és az örömet, mégis az emberek első reakciója erre az Igazságra gyűlölet és félelem." 

Anthony De Mello Meleg nyári éjszakákon, ha tekintetemet a csillagos égre emelem, különös érzés kerít hatalmába. A ragyogó csillagok látványa egybeolvad a gondolattal, hogy az univerzum csodálatos, tökéletesen rendezett, és oly végtelenül nagy, hogy áttekinteni, felderíteni, vagy teljes egészében megérteni talán soha nem is lehet. A csillagok láttán gyakran felbukkan bennem egy különös, gyermekkori emlék...

Mindössze nyolc éves voltam, amikor megálltam a kolozsvári utcán, „alaposan szemügyre vettem" a környező épületeket, még egyszer jól megnéztem a csillagos eget, és - mint aki most ébred tudatára annak, hogy itt valami nincs rendben - megmagyarázhatatlan belső hiányérzettel és gyermeki naivsággal tettem fel magamnak a kérdést: „Ez volna minden? Ennyiből állna az egész világ? Ez lehetetlen!" Később, amint a szigorúan materialista világnézet elemei beépültek tudatomba, úgy éreztem, kielégítő magyarázatot kaptam a csillagok születésére, a bolygók keringésére és a környezet állandó átalakulására, ami kémiai reakciók és fizikai hatások kölcsönhatásának tekinthető. Arról is meg voltam győződve, hogy a fizika, a kémia és a biológia törvényei mindenre magyarázattal szolgálhatnak, és - ha ma még nem is tartunk ott - csak idő kérdése, mielőtt mindenre kielégítő választ kapunk.
Később rájöttem hogy ez nem egészen így van. Sem a fizika, sem a kémia törvényei nem adnak magyarázatot az élet legalapvetőbb jelenségeire. Életünket gondolataink és érzéseink irányítják, de ezeket a gondolatokat és érzéseket nem lehet mérni. Mérőműszereink nem árulják el, hogy valaki egy elefántra, vagy egy gyönyörű naplementére gondol, nem áll módunkban mérni sem a szeretetei, sem a félelmet. Eleinte úgy véltem, hogy mindez csak mérőműszereink és módszereink tökéletlenségének köszönhető. Később, amikor egyre többet tudtam meg arról a pontosságról, amit fizikusaink a különböző mérések során elérni képesek, kétségekkel teli felhők kezdték beárnyékolni materialista világképein kék egét. Ahogy cseperedtem, felismertem, hogy léteznek bizonyos morális törvények, amik közösségi életünket irányítják. Etikai kérdésekben a közösség törvényei, szokásai, a „lelkiismeret hangja", vagy a különböző vallásos tanításokban meghatározott irányvonalak befolyásolják döntéseinket, határozzák meg viselkedésünket.

A világ különböző tájain az emberek lényegesen különböző dolgokat tartanak helyesnek vagy helytelennek. Amikor ezeket az értékrendeket megkíséreltem áttekinteni, lépésről lépésre feltárult előttem a hit és az idealizmus világa. Rendkívül érdekesnek tartottam, hogy a különböző vallások tanításai közös alapra, tehát azonos, vagy hasonló „parancsolatokra" épülnek. Ily módon tehát két oldalról is szemügyre vettem a rendelkezésünkre álló elképzeléseket arról, hogy mi az Univerzum, és hogy azok a dolgok, amik bennünket, embereket, személyesen érintenek, milyen törvények szerint működnek.
Csakhogy volt valami, ami sehogyan sem ment a fejembe. Ugyanazt az Univerzumot próbáljuk több oldalról is megvizsgálni és megértem. Hogy létezik, hogy annyi tudományos kutatás, filozófia és „isteni parancsolat" (azaz útmutatás) ellenére sem sikerült megalkotnunk az Univerzum modelljét, vagyis egy olyan világképet, amiben békésen és egymást kiegészítve fér el mindaz, ami a világunk és életünk része? Valahol mélyen belül úgy éreztem - talán csak sejtettem -, hogy léteznie kell egy mindent átfogó elméletnek, ami a különböző világszemléleteket közös nevezőre hozhatja..."

forrás: Végső valóság - Előszó

A hétköznapok titkai fűszerezik meg életünket

A hétköznapok titkai olyan dolgok, melyek meghatároznak minket, előre visznek, inspirálnak. A hétköznapok titkai teszik teljesebbé életünket, vezetnek minket a boldogság felé, nyitják fel szemünket vagy egyszerűen csak megfűszerezik mindennapjainkat. Így hát tulajdon képen a hétköznapok titkai teszik különlegessé és megismételhetetlenné a pillanatot, a valóságot, az életet.

Idézetek emlék, és memória témakörben

Ha egyszer eljut a füledig az igazság, nem felejtheted el többé. Az igazság természetéhez tartozik, hogy nem kell emlékeztetned magadat rá. A hazugságra szüntelenül emlékeztetned kell magadat; azt elfelejtheted. A hazugsághoz szokott embernek jobb memóriára van szüksége, mint annak, aki az igazsághoz szokott, mert az igaz embernek nincs szüksége memóriára. Ha csak igazat mondasz, nem kell emlékezned. Ha viszont hazudsz, akkor szüntelenül emlékezned kell, mert az egyik embernek ezt hazudtad, a másiknak azt, másoknak megint mást. El kell raktároznod és meg kell őrizned az elmédben, kinek mit mondtál. És valahányszor rákérdeznek egy hazugságra, megint hazudnod kell, tehát ez egy végtelen láncolat. A hazugság nem hisz a születésszabályozásban.

forrás: Osho: Bátorság

Van az emlék (...). Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni?

forrás: Csitáry-Hock Tamás

Minden bennünk van. Ha eltemetve is, ha mindig szem előtt - mindegy az. Ott rétegződnek az emlékek, a vágyak, a ki nem mondott gondolatok. Ott vannak bennünk az ölelések, és ott fáj bennünk a kihűlt párnák hidege. Valahol a mélyben, ott várakoznak csöndben a forró éjszakák, a lázas hajnalok, a homlokra tett hűvös kezek. (...) Nem, semmi nem veszett el. Az egyszer gondolt gondolatok sem lettek semmivé. A félrenézések se, a véletlen találkozások se, az elharapott szavak, félbehagyott mondatok, mind, mind ott vannak, legbelül. Egymást tartja, óvja, szorítja. Nevet bennünk és fáj bennünk, kiált és rendre elcsendesül ez az egyszervolt, megismételhetetlen, gyönyörű szövevény, az életünk.

forrás: Schäffer Erzsébet

Memória haszna

Ezeken az idézeteken keresztül szeretném bemutatni, milyen hasznos az emlékezés, a jó memória. Ahhoz, hogy ez valakiben kifejlődjön, jó, ha idejében elkezdi a memória fejlesztést. Legjobb, ha már gyermekkorban fejlesztő játékokkal vesszük körbe a kisgyereket, ilyen lehet például a memória kártya.

Bornyúzás. Borjúzás

„A bornyúzás: köllött kigyűjjön egy színbűl, mondjuk, egy alsó, filkó, csikó vagy egy tízes. Az mán erős. A másiknak is, hogyha nem gyütt ki, bukott, akkor az osztott.” (Lévai Lajos)

„Öt kártyát kapott mindönki, ahányan játszották. A többit letötték az asztarra. Akkor én, ha adtam le a mellettem valónak, ha vót páros kártyám, adtam két tízest mög egy hetest kísírőbe, akkor neki azt ki köllött ütni, ha nem bírta kiütni, mögmaradt neki. Úgyhogy ez így mönt, még
el nem fogyott a kártya. Oszt akinek mögmaradt a legtöbb kártyája, az vót a bornyú.” (Tóth Rozál)

„A borjúzást is játszottuk. Löhet kettőnek is, háromnak is, négynek is játszani. Öt-öt kártyát kiosztanak a tucatbúl. Ha kettő játssza, akkor a tíz kártyát levöszik, ötöt-ötöt, és a követközőt, a tizönegyediket fölfordítják, s a többit rátöszik. Az, ami föl lött fordítva, az a szín a tromf. Akinek kezdte adni először a kártyát, az adhat le a mellette valónak. De olyan formában löhet leadni, hogy két alsót, két csikót, és még egy kísírőt is adhat. Az nem számít, hetes, kilences, ász, de a kettőnek köll hogy pászoljon. Löhet adni le ötöt is, háromat. Háromat, ha ad, kettő egyforma, és egy kísírő. Ha én leadtam ötöt, és a mellettem való nem bírta kiütni – mer ő úgy tudja űket kiütni, hogy az alsót ugyanabbúl a színbűl csak a csikóval ütheti ki, vagy pedig az ásszal, vagy a tízessel. Emezökkel, a hetessel, nyócassal nem bírja kiütni. De, ha neki van olyan színű kártyája, mint ami le lött téve tromfnak, avval
ki löhet ütni akármilyen erős kártyát. Csak tromfot, ha üt ki, tisztöletbe köll vönni a rangot ott is, hogy követközik: alsó, fölső, csikó, mindön. Ha nem tudok kiütni valamit, nincs olyan kártyám, akkor föl köll, hogy vögyek. Az öt kártyának mög köll, hogy lögyön mindég. De löhet, hogy van neki tíz is, s akkor könnyebb neki abbúl kiütni. Amelyiknek mögmarad utójára a kártya, az
marad borjúnak.” (Sebők József)

Bújj, bújj, ződ ágacska. Bújj, bújj, zöld ág

„Így összefogtuk a kezünket (fölnyújtva), amarrúl át a másik kislán, akkó így bújtak át rajta.” (Almási Anna)

„Úgy fogtuk a kezünket, fiúk-lányok, vögyösen. Ahogy éneköltünk, az a pár bújt, bemönt, amott megát, utána a másik. Olyan sokáj haladtunk, mer mind möntünk elűre, és újra átunk kaput.”
(Fodor Rozália)

forrás: Vajda Noémi: Öregapám mesélte

Játékok régen és most

Ebben e bejegyzésben folytatom a régen játszott játékok bemutatását. Ahogy régen, úgy napjainkban is fejlesztő és közösségépítő szerepe van annak, hogy mit játszik a gyerek. Arra viszont ne felejtsünk el odafigyelni, hogy a játék típusokban az életkor meghatározó szereppel bír. A játék és az életkor úgy állnak kapcsolatban egymással, hogy mást és mást játszik a gyermek különböző életkorban.

Az 1999-ben A kétnyelvű gyermek címmel megjelent monográfia szerzőjének figyelme - a korai kétnyelvűség pszicholingvisztikai megközelítése után - a felnőtt kétnyelvűek „agyi szótárának” szerveződésére irányult. A 2007-ben A kétnyelvű mentális lexikon címmel kiadott mű Navracsics Judit 125 kétnyelvű személlyel végzett kísérletsorozatának eredményeiről számol be.

A monográfia bevezetésében a szerző rövid visszatekintést nyújt a kétnyelvűség kutatás történetébe, majd a kétnyelvűség és a kétnyelvű mentális lexikon meghatározásának kérdésére tér rá. Részletesen bemutatja a kísérletsorozatban részt vevő személyeket, s felhívja a figyelmet a kétnyelvűség-kutatás fontosságára. A kétnyelvűség meghatározása nem könnyű feladat, és már számos aspektusból definiálták e jelenséget. A szerző vizsgálatai során a Grosjean-féle funkció szerinti, holisztikus megközelítést tartja szem előtt. „Grosjean meghatározása szerint az a kétnyelvű, aki a két nyelvét a mindennapi életben más-más helyzetben, más-más személyekkel, más-más témában - a szükségleteinek megfelelően — felváltva képes használni”

Az első fejezet A kétnyelvűség neurolingvisztikája címet viseli. Ebben a fejezetben a szerző az agynak a beszéd szempontjából érintett területeiről ír részletesen, és központi kérdésként fogalmazza meg a nyelvek tárolását, vagyis a deklaratív és a procedurális memóriarendszer szerepét az első és a második nyelv elsajátításában. „Jelenlegi tudásunk szerint más memóriarendszerek aktiválódnak az első és más a második nyelv használata során”. Az egyes memóriarendszerekkel kapcsolatban felmerülő kérdések előrevetítik a következő fejezetben ismertetésre kerülő kísérletet, amely a deklaratív memóriában elhelyezkedő mentális lexikon összetételével, valamint a procedurális memória szerepével foglalkozik.


A kétnyelvűség pszicholingvisztikája című fejezetben a nyelvek agyi reprezentációjáról, illetve a kétnyelvű memóriareprezentáció kérdéseiről olvashatunk. A nyelvek agyi reprezentációja tekintetében a szerző a weinreichi megközelítést emeli ki. Ezen elmélet háromféle kétnyelvűséget különböztet meg, miszerint az összetett kétnyelvű személy egy rendszerben, a koordinált kétnyelvű két, egymástól elkülönült rendszerben szervezi a két nyelvet, az alárendelt kétnyelvű pedig a második nyelvet az elsőn keresztül tanulja meg. A fejezet további részében a szerző néhány, a kétnyelvű mentális tárolásra irányuló kísérletet, illetve vizsgálati módszert (pl. Stroop-teszt, előfeszítési tesztek) mutat be. A fejezet végén néhány hasznos tanácsot találunk azok számára, akik a kétnyelvűség pszicholingvisztikáját igyekeznek megragadni, tudniillik „az eddig megalkotott modellekről kiderült, hogy túlságosan merevek”, illetve nélkülözik a lemmaszintet, amely az egyes szavak morfológiai és
szintaktikai információját hordozza.

A harmadik fejezet a konceptuális szint kérdésével foglalkozik. „A konceptuális szint tartalmazza - többek között - a világról alkotott ismereteinket. ...A kétnyelvű memória reprezentációs modelljében vitatott kérdés, vajon a konceptuális szint közöse, vagy pedig nyelveként elkülönült”. A szerző a nyelvi és a perceptuális kategóriák feltérképezéséhez a színmegnevezések vizsgálatát alkalmazza vizsgálati módszerként. A fejezetben részletezett kétnyelvű színmegnevezéses teszt arra a kérdésre keresi a választ, hogy a konceptuális és a szemantikai szint integrált-e vagy elkülönült. A vizsgálati eredmények szerint „az észlelés egyértelműségétől függ, hogy milyennek látunk dolgokat”, ugyanis azoknál a színárnyalatoknál, amelyek a legközelebb voltak a szín fokális értékéhez (azaz a színre jellemző központi színtartományhoz), a kísérleti személyek nagyobb százalékban neveztek meg alapszíneket.

A negyedik fejezet a szemantikai reprezentáció kérdéskörét tárgyalja; az ezzel kapcsolatos kutatások ellentmondásos eredményeket mutatnak. Ebben a fejezetben a szerző egy képmegnevezéses teszt részleteit írja le. A bevezető sorokban többek között a következő kérdés is megfogalmazódik: „Vajon ugyanazok a gondolatok, asszociációk és jelentések aktiválódnak-e akkor, ha egy széknek a képét mutatjuk egy francia-angol kétnyelvű személynek, és az illető chair vagy chaise szó formájában megnevezi azt?”.  A kísérlet 50 kétnyelvű adatközlőjének a feladata az volt, hogy a képeken ábrázolt 9-9 élőlényt és élettelen tárgyat megnevezzék. A vizsgálat eredményei azt igazolták, hogy többnyire ugyanazok a gondolatok és jelentések aktiválódtak a képek megnevezése során, vagyis vélhetően a világot hasonlóan tükröztetjük, a konceptuális reprezentáció nem nyelvhez kötött. A fejezetben ismertetett kísérlet arra is rávilágított, hogy a kétnyelvű személyek a világról szóló (enciklopédikus) ismereteiket nem hierarchikusan, hanem lineárisan rendezik. Ezen kívül a szerző vizsgálata kiterjedt az életkor kérdésére is. Megállapitása szerint „a gyermekek gyakrabban használnak konkrét, hiponim (kategóriát jelölő) kifejezéseket”, a felnőttek pedig inkább érzéseiket, emlékeiket nevezik meg, vagyis intenzívebben aktiválják az asszociatív memóriájukat.

Forrás: Tóth Andrea: A kétnyelvű mentális lexikon

Mi is pontosan a munka memória?

A munka memória olyan rövidtávú emlékezet, amely az információt rövid ideig megtartja, illetve az információt manipulálja.  A napjainkban leginkább elfogadott  modell alapján a munka memória több, egymástól függetlenül működő, de egymással kapcsolatban álló egységből tevődik össze. A munka memória a központi végrehajtóból és különböző pufferekből áll. , a verbális munkamemóriából, a téri-vizuális munkamemóriából és az epizodikus pufferből. Ezek a komponensek egymással párhuzamosan is működhetnek, az egyik sérülése érintetlenül hagyja a másikat.

Szeretnék betekintést nyújtani a memória, nyelvtanulás és a kétnyelvűség összefüggéseibe. Ezért készül ez a két részes sorozat, íme az első bejegyzés:

A nyelvtanulás sikerében legfontosabb szerepet játszó két kognitív változó a nyelvérzék és a munkamemória. Kutatásunk a verbális munkamemória, a nyelvérzék és a nyelvtudás kapcsolatát vizsgálja egy budapesti két tannyelvű gimnázium (angol) nyelvi előkészítő évfolyamának diákjai között. A nyelvérzék komponensei közül az idegen nyelvi szabályok felismerésének képessége mutatta a legjelentősebb kapcsolatot az idegen nyelvi teljesítménnyel. A verbális munkamemória terjedelem közepesen erős kapcsolatban állt az elsajátított idegen nyelvi szókinccsel és nyelvtani tudással valamint az idegen nyelvi beszéd folyékonyságával. Eredményeink alapján azt feltételeztük, hogy a verbális munkamemória nemcsak az idegen nyelvi szavak illetve a nyelvi elemek sorrendjének megtanulásában játszik szerepet, hanem abban is, hogy a megszerzett tudást a nyelvtanuló sikeresen elő tudja hívni és hogy a figyelmét hatékonyan tudja megosztani a tartalmi tervezés és a nyelvi kivitelezés között. Kutatásunkban nem találtunk összefüggést a nyelvérzék és a verbális munkamemória terjedelem között, amely azt jelzi, hogy e két változó egymástól függetlenül járul hozzá a nyelvtanulás sikeréhez.

Mind a kognitív pszichológia, mind a neveléstudomány örökzöld kérdése, hogy mi annak az oka, hogy hasonló körülmények között egyes emberek sikeresebbek valamilyen készség vagy ismeretanyag elsajátításában, mint mások. Különösen érdekes ez a kérdés a nyelvtanulás terén, hiszen míg az anyanyelvét minden egészséges gyermek elsajátítja, a nyelvtanulás sikerét illetően nagy különbségek mutatkoznak még a teljesen azonos feltételek között tanuló emberek között is. Könyvtárnyi szakirodalma van a nyelvtanulás során jelentkező egyéni különbségeknek (legfrissebb magyar nyelvű összefoglalást lásd Kontráné Hegybíró, 2004, angol nyelvű összefoglalót lásd Dörnyei, 2005), melyekhez leggyakrabban az alábbi jellemzők tartoznak: a nyelvtanuló kora, nyelvérzék, tanulási stílus, motiváció, egyes személyiségjegyek (pl. extroverzió), idegen nyelvi szorongás és tanulási stratégiák. Az idegen nyelvtanulással foglalkozó szakirodalom ezeket a jellemzőket két nagy csoportra osztja: az úgynevezett kognitív és az affektív tényezőkre (Gardner, 1985). A kognitív egyéni változók közé a nyelvérzék és a munkamemória terjedelem tartoznak, míg az affektív változók közé sorolják a motivációt, az idegen nyelvi szorongást és az egyes személyiségjegyeket (lásd Dörnyei, 2005).

A kognitív pszichológiában és az idegennyelv elsajátítási kutatásokban az elmúlt tíz évben került előtérbe a verbális munkamemória szerepe a nyelvtanulásban. Tanulmányok sora bizonyította, hogy szoros kapcsolat van a verbális munkamemória kapacitás és az anyanyelvi, valamint az idegen nyelvi szókincs elsajátításának üteme és sikere között, sőt egyes kutatások az idegen nyelv nyelvtani szabályszerűségeinek és a munkamemória terjedelem között is találtak összefüggést. Magyarországon Pléh Csaba és munkatársai folytattak kutatásokat a verbális munkamemória szerepéről Williams szindrómában szenvedő gyermekek anyanyelvi fejlődésében (pl. Lukács,
Pléh & Racsmány, 2001; Pléh, Lukács & Racsmány, 2003).

Az értekezés a verbális munkamemória és nyelvérzék együttes szerepét vizsgálta az idegennyelv elsajátításban. Vizsgálatunk több szempontból is újdonság az eddig végzett hasonló felmérések között, mert nemcsak arra a kérdésre keresi a választ, hogy van-e összefüggés a munkamemória terjedelem és a nyelvtanulás sikere között, hanem hogy milyen kapcsolat van a nyelvérzék hagyományos alkotórészei és verbális munkamemória terjedelem között, illetve, hogy az idegennyelv - használat különböző készségeit milyen mértékben befolyásolja a munkamemória terjedelme és a nyelvérzék. Kutatásunk célcsoportja az intenzív idegen nyelvi képzésben résztvevő gimnazista diákok köre volt. Ugyan az általunk vizsgált évfolyam a középiskolások országos átlagánál jobb képességekkel rendelkezik, reméljük, hogy eredményeink később általánosíthatóak lesznek a jó kognitív képességekkel rendelkező gimnáziumi nyelvtanulókra.

Napjaink emlékezetkutatásának meghatározó elmélete Baddeley és Hitch munkamemória modellje (Baddeley, 1986; Baddeley és Hitch, 1974). Míg a korábbi memória elméletek azt feltételezték, hogy a rövidtávú memóriának kizárólag az információ tárolásában van szerepe, Baddeley és Hitch modellje, mint ahogyan azt neve is jelzi, egy dinamikus rendszerként képzeli el a rövidtávú memóriát, melyben ez a memória komponens nemcsak az információ átmeneti tárolásáért felelős, hanem az információ feldolgozásáért és a figyelem szabályozásáért is. Ezen új szerepekből kiindulva az elmúlt évtizedben kutatások sora bizonyította a munkamemória kiemelkedő jelentőségét különböző tanulási folyamatokban (Baddeley, 2003).

Forrás: Kormos Judit és Sáfár Anna:  A munkamemória és nyelvérzék szerepe az intenzív nyelvtanulásban

Memória és a nyelvtanulás

Gondoljuk csak bele milyen fontos is a nyelvtanulás esetében a memória. Hiszen a nyelvtani szabályok elsajátítása, az idegen szavak megtanulása, a szórend rendszerének begyakorlása, mind-mind a memória feladata.  Ebben az esetben a verbális memória szerepe igen hangsúlyos, mely sok gyakorlással fejleszthetővé válik és nagyban megkönnyíti a nyelvtanulást. A munka memória pedig kiemelkedő jelentőséggel bír a különböző tanulási folyamatokban, nem csak a nyelvtanulás területén.

“Ki más mint a nagy Mindenható, aki mindent lát, kelthette azt a hit kicsi magját Kolumbusz lelkében? Melyek voltak az első szavai azon a napon, mikor a királynő előtt állt, annak ellenére, hogy még nem értette meg, hogy őt egy magasabb hatalom vezette? ‘Tisztelt királynő, én szilárdan meg vagyok győződve abban, hogy a föld gömb alakú és én ki akarok vitorlázni és azt beakarom bizonyítani.’

Én nem tudom, hogy ti belátjátok, de ezeket a szavakat Isten sugalmazta neki és Kolumbuszt úgy ismerték mint egy férfi akinek meg volt a tehetsége kitartani amellett amit eltökélt. Akkor megkezdődött az események hosszú sorozatának kibontakozása, amelyek nekünk már évekkel azelőtt hirdetve lett, nem minden részletekben, de elegendő ahhoz, hogy követhessük azokat. Természetesen nem volt fogalmunk a majdnem hihetetlen csodákról melyek végbementek és történelemmé lettek téve, a viszonylagos rövid idő alatt ami most mögöttünk van, de azok közülünk akik kiváltságosak voltak mindezt megérni, teljesen meg vannak győződve arról, hogy a ti nemzetetekre még sokkal nagyobb csodák várnak.

Mi tudjuk, hogy a ti népeteknek eljött az idő, hogy felébredjen az igazi szellemi jelentőségére és mi mindent megteszünk ami a hatalmunkban áll, hogy abban segédkezzünk nektek.” (Úgy látszik ezek az emberek érdeklődése irántunk azon forró vágyukból ered, hogy Amerika megismerje a Krisztus-tudatot és belássa annak lehetőségeit. Ők hiszik, hogy Amerika egy tiszta szellemi oknak köszöni létrejöttét és hogy azáltal az a rendeltetése, hogy egy vezető legyen a világ szellemi fejlődésében.)

“Gondoljatok arra, hogy ez, a hit egy parányi magjával lett lehetővé téve, egy ember tudatába ültetve, hogy az ott növekedjen. Mi történt? Megértitek? Annak Idején őt egy tapasztalatlan ábrándozónak tekintették. Nem jutunk el mindannyian egyszer arra a pontra ahol elhisszük és tudjuk, hogy a tegnapi álmok nem mások mint a mai nap valósága? Mert ki hozott létre valaha valamit aki nem volt valaha egy álmodozó? Álmok voltak azok valójában? Nem voltak azok eszmények a nagy Egyetemes Szellemben, Istenben és fogamzott annak a lelkében aki azt mint egy nagy igazságot megmutatta a világnak? Nem hajózott ki egy ismeretlen tengeren, egy ország tiszta látomásával a tudatában, az óceán másik oldalán? Hogy ő látta-e az ígéretet és az előkelő helyet, amelyet Amerika most elfoglal, vagy még csak az Amerika elnevezést is, amit neki adtak, azt nem tudom. A legvalószínűbb az, hogy az azokra lett hagyva, akik a munkáját folytatták.

Alvás és álom-látomás kapcsolata

A legfontosabb kérdés az, hogy álom volt-e az, vagy látomás? Mi már látunk néhány csodálatos dolgot ennek az egy látomásnak következményeként, de azokról amik még jönni fognak, csak egy homályos elképzelést tudunk alkotni. Úgy felsorolhatunk még sokkal több látomást, amelyek a világot előresegítették. Nem ez a módja annak ahogyan Isten magát kifejezi vagy kinyilatkozik? Nem mindig ő az, aki valamit létrehozott, akinek tudatosan vagy anélkül nagyobb bizalma volt Istenben? Képzeljétek el a férfi lelkét aki kihajózott az abban az Időben ismeretlen tengerre, micsoda nélkülözéseket, nehézségeket és csüggedést kellet neki átélni, miközben, - a cél, - az egyetlen gondolat maradt felül az elméjében.”

Alvás - azaz napi rutin

Manapság elég sok stressz éri az embert, emiatt egyre többen küzdenek alvás zavarral. Jó ha tudjuk, erre nem feltétlenül a gyógyszeres kezelés nyújt egyedüli megoldást. Ha alvás zavarral küzdünk, hasznos lehet, ha keresünk valamilyen stressz oldó technikát. Elalvás előtt igyunk mézes tejet, végezzünk valamilyen relaxációs gyakorlatot és kapcsoljunk be meditatív zenét. Így biztosan könnyebben jön álom a szemünkre.

“Gondoljatok arra, hogy az Ifjúság az Isten szeretetének a magva, ami az isteni-emberi formába van ültetve. Valójában az ifjúság az isteni az emberben; az ifjúság a szellemi élet az emberben, - az élet a teljes szépségében. Az egyetlen élet, amely él és szeret, az egyedüli élet amely örökké van. Az öregség nem szellemi, halandó, csúnya és nem valódi. Félelemre, fájdalomra, szomorúságra vonatkozó gondolatok a baj okai amit mi megöregedésnek nevezünk. Vidámságra, szeretetre és eszményekre vonatkozó gondolatok teremtik a szépséget, azt amit mi ifjúságnak nevezzük. Az öregség csak egy burkolat, amelyen belül a valóság, az ifjúság ékszere van rejtve.”

“Igyekezzetek visszanyerni a gyerek tudatát. Tartsátok a bennetek élő Isteni gyereket szemelőt. Mielőtt elalszol szólj így a tudatodhoz: ‘Én ebben a pillanatban belátom, hogy egy szellemi test van bennem, ami csak örömet ismer és mindig fiatal és szép. Enyémek az Isteni gyerek szép, szellemi gondolatai, a szemei, az orra, a szája, a bőre, a teste, ami most, ezen éjjel tökéletes.’ Ismételd meg ezeket a szavakat és gondolkozz el nyugodtan róluk miközben elalszol. És reggel, mikor felkelsz mond fennhangon magadhoz: ‘Kedves X..., Y..., (szólítsd magadat név szerint), egy Isteni alkimista lakik benned.’ Ezen bizonyítások szellemi hatalma által az éjszaka folyamán létre jön egy változat, egy kibontakozás belülről, a Szellem átjárta ezt a szellemi testet, ezt a szellemi templomot. Az alkimista aki bennünk lakik eltávolította a kiélt, elhalt sejteket és egy el nem múló egészséggel és kedvességgel előhívja az új bőr aranyát. Valóban, ahol az Isteni szeretet kinyilatkozik, ott örök ifjúság uralkodik. Az Isteni alkimista a templomomban lakik és folyton új és szép és fiatal sejteket teremt. Az ifjúság szelleme lakik a templomomban, - ezen isteni-emberi testben és minden jól van. Om Santi! Santi! Santi! (Béke, béke, béke!)”

“Tanuljatok meg olyan barátságosan mosolyogni mint egy gyerek. Egy mosoly amelyik a szellemből jön, az egy szellemi enyhülés. Egy igazi mosoly valami nagyon szép, az a Halhatatlan Uralkodó remekműve. Jó meggyőződve azt mondani: ‘Én egy szeretettel telt gondolatot küldök ki az egész világnak. Legyen mindenki megáldva és boldog.’ Mielőtt a napi munkádat elkezded mond magadnak: ‘Egy tökéletes alak van bennem, az Isteni forma. Én most mindaz vagyok ami szeretnék lenni. Minden nap szemelőt tartom a valódi lényem szépségét, mindaddig míg azt kifejezésre hozom. Én egy Isten Fia vagyok, minden amire szükségem van, most és mindig megadódik nekem.’ ”

“Tanuljátok meg átjárni magatokat örömmel. Mond: ‘Végtelen szeretet tölti el lelkemet és tökéletes életével átjárja testemet.’ Tegyél körülötted mindent széppé és vidámmá. Nevelj érzéket humor iránt. Örvendezz a napsütésnek.”

Antioxidáns az ifjúságért

Nagyon megfogott az előző gondolatmenet. Hiszek abban, hogy az ember lehet ifjú lelkében, és úgy gondolom, hogy sok odafigyeléssel fizikai létezésében is. Tanulj meg mosolyogni, dalolni, légy újra gyermek. Vigyázz az egészségedre, hiszen szellemed fizikai teste van zárva. Egyél egészségesen, fogyassz sok folyadékot, zöldséget-gyümölcsöt. Figyelj oda, hogy hasznos táplálékod minél nagyobb antioxidáns tartalommal bírjon.