Az 1999-ben A kétnyelvű gyermek címmel megjelent monográfia szerzőjének figyelme - a korai kétnyelvűség pszicholingvisztikai megközelítése után - a felnőtt kétnyelvűek „agyi szótárának” szerveződésére irányult. A 2007-ben A kétnyelvű mentális lexikon címmel kiadott mű Navracsics Judit 125 kétnyelvű személlyel végzett kísérletsorozatának eredményeiről számol be.
A monográfia bevezetésében a szerző rövid visszatekintést nyújt a kétnyelvűség kutatás történetébe, majd a kétnyelvűség és a kétnyelvű mentális lexikon meghatározásának kérdésére tér rá. Részletesen bemutatja a kísérletsorozatban részt vevő személyeket, s felhívja a figyelmet a kétnyelvűség-kutatás fontosságára. A kétnyelvűség meghatározása nem könnyű feladat, és már számos aspektusból definiálták e jelenséget. A szerző vizsgálatai során a Grosjean-féle funkció szerinti, holisztikus megközelítést tartja szem előtt. „Grosjean meghatározása szerint az a kétnyelvű, aki a két nyelvét a mindennapi életben más-más helyzetben, más-más személyekkel, más-más témában - a szükségleteinek megfelelően — felváltva képes használni”
Az első fejezet A kétnyelvűség neurolingvisztikája címet viseli. Ebben a fejezetben a szerző az agynak a beszéd szempontjából érintett területeiről ír részletesen, és központi kérdésként fogalmazza meg a nyelvek tárolását, vagyis a deklaratív és a procedurális memóriarendszer szerepét az első és a második nyelv elsajátításában. „Jelenlegi tudásunk szerint más memóriarendszerek aktiválódnak az első és más a második nyelv használata során”. Az egyes memóriarendszerekkel kapcsolatban felmerülő kérdések előrevetítik a következő fejezetben ismertetésre kerülő kísérletet, amely a deklaratív memóriában elhelyezkedő mentális lexikon összetételével, valamint a procedurális memória szerepével foglalkozik.
A kétnyelvűség pszicholingvisztikája című fejezetben a nyelvek agyi reprezentációjáról, illetve a kétnyelvű memóriareprezentáció kérdéseiről olvashatunk. A nyelvek agyi reprezentációja tekintetében a szerző a weinreichi megközelítést emeli ki. Ezen elmélet háromféle kétnyelvűséget különböztet meg, miszerint az összetett kétnyelvű személy egy rendszerben, a koordinált kétnyelvű két, egymástól elkülönült rendszerben szervezi a két nyelvet, az alárendelt kétnyelvű pedig a második nyelvet az elsőn keresztül tanulja meg. A fejezet további részében a szerző néhány, a kétnyelvű mentális tárolásra irányuló kísérletet, illetve vizsgálati módszert (pl. Stroop-teszt, előfeszítési tesztek) mutat be. A fejezet végén néhány hasznos tanácsot találunk azok számára, akik a kétnyelvűség pszicholingvisztikáját igyekeznek megragadni, tudniillik „az eddig megalkotott modellekről kiderült, hogy túlságosan merevek”, illetve nélkülözik a lemmaszintet, amely az egyes szavak morfológiai és
szintaktikai információját hordozza.
A harmadik fejezet a konceptuális szint kérdésével foglalkozik. „A konceptuális szint tartalmazza - többek között - a világról alkotott ismereteinket. ...A kétnyelvű memória reprezentációs modelljében vitatott kérdés, vajon a konceptuális szint közöse, vagy pedig nyelveként elkülönült”. A szerző a nyelvi és a perceptuális kategóriák feltérképezéséhez a színmegnevezések vizsgálatát alkalmazza vizsgálati módszerként. A fejezetben részletezett kétnyelvű színmegnevezéses teszt arra a kérdésre keresi a választ, hogy a konceptuális és a szemantikai szint integrált-e vagy elkülönült. A vizsgálati eredmények szerint „az észlelés egyértelműségétől függ, hogy milyennek látunk dolgokat”, ugyanis azoknál a színárnyalatoknál, amelyek a legközelebb voltak a szín fokális értékéhez (azaz a színre jellemző központi színtartományhoz), a kísérleti személyek nagyobb százalékban neveztek meg alapszíneket.
A negyedik fejezet a szemantikai reprezentáció kérdéskörét tárgyalja; az ezzel kapcsolatos kutatások ellentmondásos eredményeket mutatnak. Ebben a fejezetben a szerző egy képmegnevezéses teszt részleteit írja le. A bevezető sorokban többek között a következő kérdés is megfogalmazódik: „Vajon ugyanazok a gondolatok, asszociációk és jelentések aktiválódnak-e akkor, ha egy széknek a képét mutatjuk egy francia-angol kétnyelvű személynek, és az illető chair vagy chaise szó formájában megnevezi azt?”. A kísérlet 50 kétnyelvű adatközlőjének a feladata az volt, hogy a képeken ábrázolt 9-9 élőlényt és élettelen tárgyat megnevezzék. A vizsgálat eredményei azt igazolták, hogy többnyire ugyanazok a gondolatok és jelentések aktiválódtak a képek megnevezése során, vagyis vélhetően a világot hasonlóan tükröztetjük, a konceptuális reprezentáció nem nyelvhez kötött. A fejezetben ismertetett kísérlet arra is rávilágított, hogy a kétnyelvű személyek a világról szóló (enciklopédikus) ismereteiket nem hierarchikusan, hanem lineárisan rendezik. Ezen kívül a szerző vizsgálata kiterjedt az életkor kérdésére is. Megállapitása szerint „a gyermekek gyakrabban használnak konkrét, hiponim (kategóriát jelölő) kifejezéseket”, a felnőttek pedig inkább érzéseiket, emlékeiket nevezik meg, vagyis intenzívebben aktiválják az asszociatív memóriájukat.
Forrás: Tóth Andrea: A kétnyelvű mentális lexikon
Mi is pontosan a munka memória?
A munka memória olyan rövidtávú emlékezet, amely az információt rövid ideig megtartja, illetve az információt manipulálja. A napjainkban leginkább elfogadott modell alapján a munka memória több, egymástól függetlenül működő, de egymással kapcsolatban álló egységből tevődik össze. A munka memória a központi végrehajtóból és különböző pufferekből áll. , a verbális munkamemóriából, a téri-vizuális munkamemóriából és az epizodikus pufferből. Ezek a komponensek egymással párhuzamosan is működhetnek, az egyik sérülése érintetlenül hagyja a másikat.
