Az életkor sajátosságai és a nyelv kapcsolata
Az életkor olyan sajátosságokat von maga után, melyek meghatározzák az ember életének alakulását és mibenlétét. A fiatal életkor pedig különösen hangsúlyos mindenki életében, hiszen ebben az időszakban sajátítjuk el tudásunk igen nagy részét.
Az anyanyelv elsajátítási folyamatának jellegzetességei: a különböző anyanyelvű gyermekek nyelvelsajátításának összehasonlító vizsgálatai szerint a kisgyermekek anyanyelvi fejlődése meghatározott fázisokon keresztül megy végbe. Ezek a szakaszok – a kezdő- és végpontjukat, időtartamukat tekintve – mutathatnak ugyan egyéni eltéréseket, de sorrendjük kötött. Az anyanyelv fejlődésének folyamata általában véve viszonylag gyorsan, egységesen és minden esetben sikeresen zajlik. Az elsajátítás gyors, hiszen a kisgyermek röviddel az egyéves kora körül kiejtett első értelmes szavai után nagyjából öt- évesen birtokában van a megtanulandó grammatikai rendszer jelentős részének, sőt, bizonyos témákban már 3-4 évesen folyamatos nyelvhasználatra képes.
Az elsajátítás folyamata egységes, mert az azonos sorrendben bekövetkező elsajátítási szakaszok minden ép fejlődésű gyermeknél megfigyelhetőek, továbbá ezek a szakaszok lényegében függetlenek az egyéni képességektől (az intelligenciától, motivációtól stb.) és a szociális környezettől. Mindezt a velünk született nyelvelsajátítási képességgel magyarázzák, amely lehetővé teszi a fejlődést, illetve meghatározza a menetét. Biológiai programozottsága révén az egyének eltérő sajátosságai az anyanyelv birtokbavételét nem befolyásolják: a nyelve használatához szükséges grammatikai tudásra minden gyermek sikerrel szert tesz. Meisel szerint hiba volna az anyanyelv elsajátítását pusztán a nyelvi elemek és struktúrák megtanulására leszűkíteni. Különbséget kell tenni az elsajátított tudás és az ismeretek alkalmazásának képessége között. Az elsajátítás egységességének és általános sikerességének fogalmai a grammatikai tudás (hangtan, alak- és mondattan) megszerzésére érvényesek, a nyelvhasználati készségek fejlődését, a tudás alkalmazását individuális és szociális faktorok már egyaránt befolyásolják. Az anyanyelv elsajátítását (is) célszerű tehát több dimenzió alapján vizsgálni: biológiai, szociális és kognitív jellemzők mentén. A biológiai fejlődés dimenziója magába foglalja a központi vagy perifériás szervek minden olyan fiziológiai változását, amely hatással van a nyelvi fejlődésre, például a különböző agyi, halló- vagy hangképző szervi fejlődési folyamatokat. A velünk született idegélettani struktúrák és az ezeken alapuló pszichikai folyamatok (pl. észlelés, figyelem, emlékezet, különféle motoros készségek) megfelelő fejlettsége előfeltétele a nyelv elsajátításának.
A kisgyermek társas hajlamai, a környezetéhez való kötődési, kapcsolatteremtési szükséglete adják a nyelvelsajátítás érzelmi és motivációs bázisát. Az anyanyelv elsajátítása egyben része annak a szocializációs folyamatnak, amelyben a kisgyermek a társadalmilag, kulturálisan is meghatározott és érvényes nyelvhasználati módokat, szabályokat is megtanulja. A gyermek és a környezete közötti interakció alakulása a világ különböző tájain, más és más kultúrákban eltérő formákat ölthet, de függ az adott társadalom szerveződésétől, rétegződésétől is. Ennek megfelelően a nyelvhasználat elsajátításának módja is, azaz hogy mit és hogyan tanul meg a gyermek, különbözőképpen alakulhat.
A családi környezet nyelvhasználata elősegítheti vagy gátolhatja a gyermek későbbi beilleszkedését a társadalmi közösségekbe, intézményekbe. Számos tanulmány hangsúlyozza a nyelvi és a kognitív fejlődés szoros összefüggését. Mielőtt a kisgyermek egyéves kora körül kiejti az első azonosítható szavait, jelentékeny kognitív (percepciós és konceptuális) fejlődésen megy keresztül. Amikor elkezd beszélni, ezeket a tanulási tapasztalatait jeleníti meg szavakban. A tanulási tapasztalatok és körülmények (a környezettel folytatott interakció) függvényében az implicit módon megszerzett nyelvi (grammatikai) tudás használata (pragmatikai kompetencia), a fogalmi rendszer kiépülése az egyéni képességektől függ. Bár a nyelvi tudás (kompetencia) elsajátítása nagyjából hasonlóan és sikeresen lezajlik, a nyelvi teljesítményekben jelentékeny különbségek figyelhetők meg – az egyes személyek között, de akár ugyanazon személy esetében is. Egyrészt különbség van az egyének nyelvhasználatában, akik ugyan egyformán birtokában vannak az anyanyelv grammatikai rendszerének, de nem egyformán bánnak vele. Másrészt a konkrét szituáció is befolyásolja, hogy sikerül-e az egyénnek a nyelvi tudás optimális aktiválása.
A személyek általában megértenek olyan szerkezeteket is, amelyeket ők maguk aktívan nem használnak, illetve a kisgyermek megért olyan szavakat is, amelyeket ő maga kimondani még nem tud. Ez az értés és a produkció közötti aszimmetria egész életünk során megmarad. Jóllehet a szociális környezet eltérései, az egyéni fejlődési jellemzők is magyarázhatják, hogy különböző gyermekek különböző elsajátítási utakat járnak be az anyanyelv használatának megtanulásakor, de a különféle (anya) nyelvek rendszereinek jellegzetességei is – hiszen minden nyelvnek vannak könnyebben és nehezebben elsajátítható részei – befolyásolják az elsajátítás menetét.
Sominé Hrebik Olga: AZ ANYANYELV-ELSAJÁTÍTÁS ÉS AZ IDEGENNYELVTANULÁS ÖSSZEFÜGGÉSEINEK MEGKÖZELÍTÉSEI – EGY KÖZÖS ÉRTELMEZÉSI KERET LEHETŐSÉGE
Életkor: nem csak számok
Bizonyos életkor alapvető tulajdonságok elsajátítását, tudás megszerzését követeli meg. Ilyen a fiatal életkor hajnalán a járás, a beszéd, majd az olvasás, írás képességének megtanulása. A későbbi életkor sajátosságai már nem ennyire szembetűnőek, sok esetben inkább érzelmi változások ezek: szerelem, család, gyermekvállalás. Az idős életkor pedig leginkább az elfogadás, a megbékélés kora.