Alvás és ébrenlét: mi a kapocs?

Mindannyian átéltük már alvás közben az álom élményét. De vajon mit is jelentenek álmaink? Van kapcsolat az ébrenléti és az alvás közbeni világoknak egymáshoz? A közelmúltban olvastam a következő magával ragadó történetet ezzel kapcsolatban.

Kora gyermekkoromban észrevettem, hogy álom és valóság között néha meglepő kapcsolat lehet. Emberek többségénél nem okoz különösebb zavart ennek felismerése, de nekem ez mindig meglepetést (vagy megrázkódtatást) okozott, és minden eset alapos elgondolkozásra és informálódásra késztetett. Sajnos csak mérsékelt eredménnyel. Megálmodott múlt? Általában nem vált ki csodálkozást, ha megtörtént események az álomképekben megjelenve keverednek, torzulnak vagy kiegészülnek, esetleg meseszerű történetekké alakulnak. Ugyanakkor sokkal meglepőbb, ha az álom és valóság között olyan kapcsolat mutatható ki, amely nem vezethető vissza saját élményekre vagy tapasztalatokra.

Évszázadot késett álom: talán hét éves lehettem, amikor először éltem át ilyesfajta élményt. Nem is a látott álom volt igazából meglepő, hanem az, ami az álom után történt, és ami az álom-valóság kapcsolatot teljesen új megvilágításba helyezte. Gyermekkorom óta foglalkoztat ez az álom. Eddig sajnos senki nem tudott erre a jelenségre kielégítő magyarázattal szolgálni. Álomképem fokozatosan jelent meg, valamilyen álombéli cselekményfolyamat befejező részeként... Gyermekként, néhány hasonló korú osztálytársammal sétálgatok a Keleti pályaudvar környékén. De valahogy nem olyan a környék, mint amilyennek ismertem. A pályaudvar mintha még csak épülne, nincs kész. A Tököly úti oldalon csak néhány épület látható. A pályaudvar előtt se villamossín, se szobor, se kivilágítás. Mintha egy részben parkosított építési terület lenne a pályaudvar előtt, ovális formájú füves-bokros-fás növényszigetekkel, amelyeket szegélykövek kerítenek el az úttól. Az úttest nem aszfaltozott, talán kockakővel borított. Alkonyat lehet, a Rákóczi út irányából vereslik az ég, de sehol semmi mozgás. Néhány távolodó szekérféle látszik a Lóversenypálya felé haladva. Elindulunk hazafelé, de rossz irányba fordulunk, és a Kerepesi útnál kötünk ki. Osztálytársaim fokozatosan eltünedeznek mellőlem. Bár tudom, hogy rossz irányba megyek, de valahogy nem vagyok képes visszafordulni. Hajt a félelemmel vegyült kíváncsiság. Tovább gyalogolok kifelé a Kerepesi úton. Egyre ismeretlenebb a környék. A házak sem olyanok, mint amilyenekre emlékszem, hanem sokkal kisebbek, és alig van épület. A Kerepesi út is leginkább egy sivár-poros földútra hasonlít. Visszanézek, a házak is eltűntek. Egyre több a fű és bokor. Egy fekete ruhás, pörgekalapos parasztember jön arrafelé szekéren. Beesteledett, arca sem ismerhető fel. Hív magával, hogy hazavisz. Félek. Nem megyek vele. Mérgesen otthagy. Távolban kiabálás hallatszik, fáklyák fénye látható. Talán engem keresnek. Sötét van, már semmit sem látok. Érzem, hogy végérvényesen eltévedtem és elvesztem. Füves-nádas helyre kerültem, süllyed alattam a talaj. Bármibe kapaszkodom, kicsúszik a kezemből. Nincs erőm. Kiáltani akarok, de nem tudok. Nem jön ki hang a számon. Nem kapok levegőt... és felébredek. Csurom víz vagyok az izzadtságtól, alig kapok levegőt. Felébredtem, de még mindig rettegek. Néhány perc is eltelik, amíg valamennyire lenyugszom.

Kimerítő az alvás, ha nyomasztó az álom

Ez az álom akkor nagyon megviselt. Még napok múlva is felkavart a visszaemlékezés. Nem csoda, hiszen először láttam olyan álmot, amelyben az eltévedés, az elhagyatás, az erőtlenség, az elnémulás, az elsüllyedés és a fuldoklás érzése ennyire valószerűen és együtt jelentkezett. Az álombéli történet hosszúsága, folyamatossága és valószerűsége is megrázó élményként hatott. Akkortájt a Keleti pályaudvar környékén laktam nagyszüleimnél és ugyanabban az utcában jártam iskolába is (Hernád utca 42-be). Tehát alaposan ismertem a környéket, ezért volt összehasonlítási alapom a valóság és az álomkép között. Idővel bizonyára túltettem volna magam ezen a rémálmon, de nem sokkal később történt egy olyan esemény, ami az álmomat teljesen más megvilágításba helyezte. Néhány hét elteltével ugyanis iskolai program keretében meglátogattunk egy helytörténeti kiállítást, valahol a belvárosban. Régi térképeket, rajzokat, fényképeket és használati tárgyakat nézegettünk. Az egyik rajznál szinte földbe gyökeredzett a lábam. A Keleti pályaudvart ábrázolta, a XIX. század utolsó harmadából. Szinte úgy, ahogy előzőleg álmomban láttam. A tárlaton több hasonló rajzot, akvarellt is találtam, sőt néhány fényképet is. Észrevéve az érdeklődésemet, a tárlatevező mesélni kezdett a Keleti pályaudvar építéséről. Elmondta, hogy annak helyén előzőleg egy mocsár volt, és Pest is csak később terjeszkedett tovább. Nem kívánok senkit sem untatni helytörténeti előadással. Lényeg, hogy rémálmomban a Keleti pályaudvart és környékét olyannak láttam, ahogy azt csak az 1890-es évek környékén láthattam volna. Az álomképek viszont nagyon pontosak voltak, mert az álombéli pályaudvar környéke, a parkosítás, az utak szélessége és iránya… mind-mind megdöbbentően megegyezett a képeken ábrázoltakkal. vajon van-e tudományos és az egyszerű ember számára is elfogadható magyarázatot adni erre a jelenségre?

Remete Farkas László: Álom és valóság

Átlagos alvás igény fiatal korban

A felnőtt emberek átlagos alvás igénye megközelítőleg 8 óra, ám ennek pontos értéke egyénenként változik. Továbbá az alvás igénye az ember élete során változik, így például az újszülötteknek még napi 16 - 18 órára van szükségük. Az óvodások azonban már beérik napi 10 - 12 órával is. Az iskolásoknál és a kamaszoknál az-az ideális, ha 9 órát szánnak az alvás műveletének.